2009. július 24., péntek

A nyaralásról képekben 3

No és akkor a nyaralás végéről még egy kicsit.
Ausztriából elindultunk Budapest mellé, Dunakeszire. Megvallom itt nem sok kép készűlt, de van egy pár azért.
Szóval szombaton délután megérkeztünk a viharverte Budapest utcáira, egy nagyon hosszú utazás után. Hosszú, mert két dugó miatt két orát elveszítettünk. No de a vihar elkerűlt minket, hála Istennek.
Dunakeszin Juhász rezidencia várt minket. :) Vacsora időre megérkeztünk, aztán jót beszélgettünk, és aztán jót pihentünk éjszaka. Vasárnap délelőtt résztvettünk az újpesti baptista gyüli istentiszteletén, délután pedig egy jó pihenés után elmentünk sétálni.
Dunakeszit szerettük voltna felfedezni, és sikerűlt is. Elmentünk a kis reptérre, ahol azelőtt nap a baleset történt, aztán a parkban megpihentünk, majd egy jót sétáltunk és megnéztük a város érdekességeit.
Aztán hétfőn atkocsikáztunk Ildiékhez, Sűlysápra, ott jót beszélgettünk, majd ebéd után visszaindultunk Dunakeszire, közben bevásároltunk az Auchan bevásárlóközpontban, és hírtelen már el is jött az este.



Kedden reggel pedig már hazaindultunk.
És itt vége a nyaralásnak.




A nyaralásról képekben 2

Szóval hétfőn elindultunk Ausztriába.
Az út szép, de fárasztó. A táj, amennyi látható az autópályáról, csodálatos, és kötelező jellemzője a nagyon sok alagút, rövidek és hosszúak felváltva.


Uticélunk: Spital, A Varga rezidencia. :) Szép helyen laknak, nagy ház, el lehet benne tévedni, de aztán végűl meg is lehet szokni. Szép udvar, a Lisa partján, fenyőfákkal és felállitott medencével, no és jakuzzival. Szóval locsiztunk, napoztunk, engedtünk a jakuzzi nyújtotta kellemes maszírozásnak, és persze sokat pihentünk, sokat sétáltunk a városban, és persze vásároltunk is ezt, azt. :)


Egy délelőtt elsétáltunk egy gyalogösvényen a közelben levő Seebodenbe, a tópartra. Jót tett a séta az erdő sűrűjében kiépített gyalogúton, és persze én jót málnáztam is, meg találtam pár szem szamócát is.


Eddig Sára vendégszeretetét élveztük, aztán csütörtökön hazaérkezett József is két lányukkal, Eshterrel és Lydiával, és persze Carmennel, a család kutyájával.


Pénteken reggel Józseffel elmentünk egy másik tóhoz kajakozni, azaz canadianozni. Spitaltól kb 30 km-re a hegyekben van egy gleccser tó: Weisensee. Ide mentünk el. Magunkkal vittüt Carment is. :) A srácok felpakolták a kocsi tetejére a kenut, aztán odakocsikáztunk, lepakoltak a kenut,

beleultunk, ateveztünk a túlsó partra, ott napoztunk egyet és hintáztunk,


aztán áteveztünk a szemben levő partra kicsit srégen, és ott fürödtünk a sekély vízben, vagyis a srácok fürodtek, én csak lubickoltam meg napoztam.


Innen, visszacsónakáztunk a kocsihoz és a vendéglőben ettünk egy jót. Itt rántott hal filét ettem krumplisalátával. Nyami, nyam, nagyon finom volt. :) Ja és levesnek ettünk borjúhúslevest frittateval, a fritatte sós palacsinta csíkokra vágva. Ez volt a levesbetét.
No és akkor delutánra vissza is értünk Spitalba, és ott még lubickoltunk egyet, én kihasználtam még egy kicsit a jacuzzyt.

Szombat reggel pedig egy jó nagy éjszakai esőzés után, a pityergő esőben továbbindultunk következő állomásunkhoz.

A nyaralásról képekben 1

Olyan jó időt fogtunk ki a nyaralásra, az úton is és ott is. A 2 hétből csak két nap volt esős, ami éppen elég volt a pihenésre, no meg a hazafele vezetésre.

No és akkor kezdjem az elején.
Csütörtökön indultunk, egyenesen a Balatonra. Azaz az első állomásunk a Gergely rezidencia Balatonőszödön.

Már aznap este lesétáltunk a Balatonhoz. Szép volt a naplemente. :)


Pénteken esett, de jót pihentünk, sőt én beszélgettem egy jót tatával is. :)
Aztán szombaton megérkeztek Ildi, Zsolt és Tünde és együtt átmentünk hajóval Tihanyba.


Vagány volt. :)


Én ennyi hajót és vitorlást egy helyen még nem láttam.

Ja, és a szombati napot egy jó kajálással zártuk. :) A többiek halászlével kezdték, no én azt kihagytam, mert nem ízlett. De ettem roston sült ponty filét sült krumplival és egy jó vegyes salátával. Nyami nyam. :)
Aztán vasárnap délelőtt gyülibe voltunk a szemesi baptista imaházba. Nagyon tetszett a dicsőítés. :) Délután a kiadós és finom ebéd után Ildiék hazaindultak, mi pihentünk egyet, aztán mi lányok, Tünde, Eliza, mert közben körülményesen de ő is megérkezett, no és én, lementünk egy kis tavacskához a kert végében, és jót beszélgettünk. :) (A vasárnapi képek az Ildi gépükkel készűltek, és én azt hittem már megvannak nekünk is, de nem tudom miért, nincsenek...)
Hétfő reggel pedig már indultunk is tovább a következő kitűzött nyaralási helyünkre.

2009. július 8., szerda

Vakáció

Holnap reggeltől városon, és országon kivűl leszek. Nyaralás után ha Isten éltet és úgy akarja, újból találkozunk itt. Aki közben elutazik, annak szép és áldásos nyaralást kívánok.
Az Úr járjon velünk minden utainkon, bármerre is megyünk, és járunk.

2009. július 7., kedd

Egy és más


A múltkorában Evódia bemutatta a porcelán babáikat. Nekem egy van, így ő a kis kedvenc. Emmát valamikor licis koromban kaptam karácsonyi csomagban, de nagyon megszerettem. Emlékszem, hogy valaki el szerette volna kérni de én nem adtam. Kicsike, de aranyos. :) Majd talán még gyűl mellé társ is.
Aztán arról is írni akartam, hogy még kettőt alszunk és jön a nyaralás. Szóval holnap elmondhatom, hogz "Megint csomag, megint táska, megint kész az indulásra". Ez a mondás nálunk szójárás volt, bárhova indultunk, főleg hosszabb időre, mint például a gyergyói táborba. Apumnak volt pár ilyen mondása, és mi eltanultuk tőle. Persze közben rájöttem, hogy nagyrészét ő is örökölte, de vannak sajátosak is. :)
És akkor, ha nyaralás, akkor blog szünet. Legalább is, nem hiszem, hogy sokat lennék netközelben, sőt nem is igazán szeretnék. Hadd legyen ez kikapcsolódás ilyen téren is.
No és ha nem felejtjük itthon a fényképezőgépet, akkor hátha sikerűl majd egy képes beszámoló is ide a blogra. Addig is mindenkinek szép nyarat, Isten áldja életeteket, és ne felejtsétek el, hogy AZ ÉLET SZÉP, főleg ha Jézussal éled azt.
Tschüss!

2009. július 1., szerda

Megnéztem én is

Az "Élj és boldogulj" cimű filmet. Kiddos ajánlotta a blogján, és ellátogattam én is a bizonyos weboldalra, szétnéztem. Valamikor láttam az elejét a filmnek a tévében, de a végét nem. Érdekes film. Még nem emésztettem meg egészen. A tény: Az élet kemény dió, és nagyon sokban függ a hozzáállásunktól, a hitünktől életünk egész menete és a boldogságunk is. És akkor mit is jelent boldogulni? No és honnan van az emberben, az édesanyákban, és nem csak bennük annyi szeretet?