Tanulom meglátni a mindennapi örömöket, meglátni a jót, az áldást a nehezebb pillanatokban is, minden pillanatot megélni, nem csak átsuhanni a világon, minden újabb napot hálával fogadni Atyám kezéből, hisz minden új nap kegyelem. Tanulok mindezekért hálával járulni Isten elé, hálával élni életem. Tanulgatom, hogy reggel első gondolatom az legyen, hogy de jó, újabb napra virradtunk, lássuk vajon milyen áldás, öröm vár rám a mai nap.
Még csak tanulgatom, de már ebben a folyamatban is látom, hogy boldogoabb, mosolygósabb, kedvesebb így az élet, s talán nem csak nekem, hanem így kicsit másnak is. Mert így, hamarabb észreveszem a körülöttem levőket, és tanulok nyitottan járni, hogy észre vehessem, mivel járulhatok hozzá én is kicsit mások napjának szebbé tételéhez.
A múlt nap megnéztem dr. Bagdy Emőke: Pszihofitnesz című előadását, jót nevettem, mosolyogtam rajta, de közben igyekeztem az agyamba is vésni: a legfőbb gondolatom, hogy a mindennapok szokásait alakíthatom úgy, hogy segítsek saját magamnak stresszmentesen élni, odafigyelni az egészségemre, arra, hogy le tudjak csendesedni, a napi ritmusomra. Jó praktikákat mutat be, volt amit hétfőn reggel az ovisaimmal is kipróbáltam, reggeli torna közben, én is felvidultam tőle, de ők is. :)
Ne felejtsem el: hahotázó kacagás, lendületes mozgásos kocogás, feszűltségből lazítás, észrevétlen kedves, szerető érintés, önzetlen segítségnyújtás (altruizmus). Gyakoroljam ezt, és máris stresszmentesebb, feszültségmentesebb, mosolygósabb és egészségesebb lesz az élet.
Az életben vannak apró csodák. Isten ajándékai ezek. Igykekszem őket észrevenni, és néha le is jegyezni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: örömök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: örömök. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. január 14., kedd
2013. január 9., szerda
2012-ből 2013-ba
német földön léptünk át. Jó kis csapat gyűlt össze Mártáéknál Kirchbergben ünnepelni. :)
Nincs kedem most hossyan írni, de egy kis képes beszámolót csak összedobok... legyen mi segítsen emlékezni. :)
Próbáltam Larával cumi nélküli képet készíteni... Ezen egyezkedünk éppen. Én kivettem a cumit, ő fogta, megforgatta és visszarakta. :)
Fért bele egy kis Zsikézés is. :) Jó volt. :) De még van bepótolni való elég...
Sétáltunk Ildivel, Nórival és Larával a környéken. Összefutottunk a fenyképezőgéppel és gazdáival.
Sikerült néha kedvesem közelébe is férkőznöm, sőt egyet kirándultunk is együtt, bemelegítettünk a hotaposó túrára, persze fényképezőgép nélkűl.
Szülinapoztunk. :)
Jó kis női egylet gyűlt össze. :)
Regensburgba is ellátogattunk. Gyönyörű város... :)
a Duna partján...
Séta közben... Larázgattam...is
Szilveszteri party. :) A gyerekek is élvezték, de mi is :)
Szuper jó kis társaság gyűlt össze. Jó lenne repetázni belőle valamikor, valahol :)
A Larázgatás, kevés Nórizgatás (anya csak egy lehet, az az egy pedig pótolhatatlan) bearanyozta a napjaimat.
Nincs kedem most hossyan írni, de egy kis képes beszámolót csak összedobok... legyen mi segítsen emlékezni. :)
Próbáltam Larával cumi nélküli képet készíteni... Ezen egyezkedünk éppen. Én kivettem a cumit, ő fogta, megforgatta és visszarakta. :)
Fért bele egy kis Zsikézés is. :) Jó volt. :) De még van bepótolni való elég...
Sétáltunk Ildivel, Nórival és Larával a környéken. Összefutottunk a fenyképezőgéppel és gazdáival.
Sikerült néha kedvesem közelébe is férkőznöm, sőt egyet kirándultunk is együtt, bemelegítettünk a hotaposó túrára, persze fényképezőgép nélkűl.
Szülinapoztunk. :)
Jó kis női egylet gyűlt össze. :)
Regensburgba is ellátogattunk. Gyönyörű város... :)
a Duna partján...
Séta közben... Larázgattam...is
Szilveszteri party. :) A gyerekek is élvezték, de mi is :)
Szuper jó kis társaság gyűlt össze. Jó lenne repetázni belőle valamikor, valahol :)
A Larázgatás, kevés Nórizgatás (anya csak egy lehet, az az egy pedig pótolhatatlan) bearanyozta a napjaimat.
Volt benne hótaposó túra, vadaspark látogatás, sétálgatás, IKEAzás, városnézés, konyháskodás, filmezés, nevetgélés, ünneplés, torta, lufik, gyertyák, ajándékok, babázgatás, kántálás (minket kéntélt meg a fúvós), társasjátékozás, állatok babusgatása, illetve kergetése, keresése, babakocsi tologatás, Nóri repítés... és meg mi minden más... és persze pihenés is.
És akkor pár gyakran elhangzott szó, mondat, ami meghatározta az ottlétünket...
"Van valaki a fűrdőben?"
"Látta valaki a csészémet?"
"Hol a cumi?"
"umfair"
"...bla-bla-bla...anyaaaaa....!"
2011. április 19., kedd
Hétvége képekben
Csütörtökön megérkezett Iszi, aztán pénteken délután együtt indultunk el Sülysápra Ildikóékhoz. Estére érkeztünk meg, Nórika már aludt. Aztán jól kihasználtuk a szombatot, és a virágvasárnapot... a fiuk kapáltak, elvetették a füvet, én közben Nórikáztam, és Nórikáztam, és... Vasárnap délelőtt voltunk a Sülysápi Baptista Imaházban, együtt emlékeztünk az Úr Jázus bevonulására Jeruzsálembe és a templomba. Aztán voltunk piacon is, és kesőbb delután elmentünk a parkba sétálni, hintázni.
Nórika életében előszőr próbálta ki a hintát, és nagyon tetszett neki... :)

Itt Nórika hátul a teraszon Zsolttal, az apukájával. :)
Együtt olvastak is... :)
A Szekrényes család a parkban :)
Élveztük a hétvégét, a találkozást.
Aztán hetfőn hajnalban elindultunk Szegedre. Csonginak munkaügyben 8 órára Szegeden kellett lennie. MI Istvánnal kihasználtuk az időt és megnéztük Szegedet, a Tiszát, mindenfélét, benéztünk pár antikváriumba, sőt a végén még találtunk egy parkot, ahol hintáztam is. :)
Nórika életében előszőr próbálta ki a hintát, és nagyon tetszett neki... :)

Itt Nórika hátul a teraszon Zsolttal, az apukájával. :)
Együtt olvastak is... :)
A Szekrényes család a parkban :)
Élveztük a hétvégét, a találkozást.
Aztán hetfőn hajnalban elindultunk Szegedre. Csonginak munkaügyben 8 órára Szegeden kellett lennie. MI Istvánnal kihasználtuk az időt és megnéztük Szegedet, a Tiszát, mindenfélét, benéztünk pár antikváriumba, sőt a végén még találtunk egy parkot, ahol hintáztam is. :)
2011. március 24., csütörtök
Felfordulás
van minálunk. Már a mült héten összepakoltuk a nagyszobát, amit csak lehetett átvittünk más szobába, szóval most minden szoba zsúfolt. Hétfőn jött a festő bácsi. Három délelőtti munka után... Tegnap délre már kész is volt minden: a nagyszoba szépen újrafestve, a fürdő plafonja kijavítva, kimeszelve, az eléggé új bejárati ajtó körül a fal eldoglozva, lefestve.
Persze még hátra van a rendrakás, a helyrepakolás, szortálás, mert hát ilyenkor azt is kell...
A nagyszobában minden feltakarítva, a bútorok a szoba közepén. Ma este hazajön Csongi is... :) (már nagyon várom haza... Ausztriában volt munkaügyben 2 napot...), úgyhogy gondolom holnap helyrekerülnek a bútorok is...
A tegnap reggel fél 8kor indultam oviba, és zsúfolt nap lévén este fél 8 után értem haza...
Na de ma délben már hazajöttem, hála, hogy már a fürdő rendben van.
Meg is eresztettem a kádat, és megyek "nagypancsizok" - ezt a kifejezést itt tanultam... :)
Holnap aztán majd folytatom a többivel.
Na megyek ne hűljön ki a víz. Amúgy csak azért ültem le, mert éreztem, nagyon éhes vagyok... a takarításban elfelejtettem enni...
Ja, és még valami... ma jót beszélgettem Zsike barátnőmmel. Már nagyon hiányzott... és mivel megjött a hangom, egy jót dumcsiztunk. Jó ha vannak az embernek barátai. :)
2011. március 16., szerda
Hála az Úrnak + kolázs
Gyógyulgatok, a hangom lassan megjön, süt a nap, itt a tavasz, - van okom a hálára. :)
Közben Lidia mind bátorít, hogy jegyezzem le a jó ötleteket, például, amiket az oviban használok.
Van egy olyan könyv, hogy Szünidei időtöltések nagykönyve... onnan vettem ezt az ötletet, ezzel a tehnikával készültek a nőnapi képeslapok az oviban. Élvezték a gyerekek, persze mi nem pont így készítettük, de aranyosak, szépek lettek, és mind egyediek. Minta lyukasztókat is használtunk... a színkombinálásnál, tanácsoltam, de az ő döntésük volt. A gyerekek korosztálya 2 és fél évestől 7 évesig.
Elvem a kézimunkával kapcsolatban, hogy amennyire csak lehet kreativ kézimunka legyen... és olyasmit készítsen elő az ember, amin látszodjon a keze munkája, és sikerélménnyel menjen haza... sajnos vannak kollegák, akik olyasmiket készítenek a gyerekekkel, amin a gyerek majd semmit nem csinál, vagy mert túl nehéz neki, vagy mert nem engedik, mert hát "akkor nem lesz elég szép". A másik dolog... miután egy tehnikát megtanítottal, hagyd a gyereket kísérletezni, kézimunkázni... csodás dolgok lesznek belőle...
Itt most a nyomaton volt a hangsúly, aztán másnap a kolázson. Ezúttal a kivágást én végeztem, időhiány végett is. Végül is előkészítettem az alapanyoagot, a nagyok tekerték a fonalat a karton darabokra, a nyomatnál ők festették a fonalat, nyomtatták, én nevet írtam.
Aztán a kolázsnál még színt tanácsoltam, de azt is úgy, hogy... ehez a nyomathoz x, y, z színű alap találna, melyiket választod? Aztán a virágnál... kipróbálgatták, megbeszéltük, hogy esetleg miért kellene változtatni, például pirosat pirosra miért nem teszünk...
Másik megjegyzés... csoportokban dolgozunk... egy két asztalnál, élőkészítve az alapanyag, az eszközök, festésnel, kézimunkánál, bárminél, a közös tevékenységek után... a nagyok még az asztalnál kapnak valami tennivalót, vagy ha befejezték csendben lehet játszani, kicsik is játszanak, színeznek, vagy asztali játékoznak... és akkor jönnek sorban, ahogy befejezte egy ül le helyette másik, a végén aki nem jött önszántából, megszólítom, hogy mindjárt szedjük össze, és ha ő is szeretne készíteni, most jöjjön, ritkán megtörténik, hogy a kisebb fiúcskákat unszolni kell, de legtöbbszőr mindenki jön. A végén aztán összeszedjük közösen, megcsodáljuk a munkákat. :)
És akkor itt jön a tehnika leírása a könyvből... :)


Persze az oviban 25 gyerekkel készültek, két nagyon zsúfolt napon... néhány lúrkóval magad körül, nagyon szép dolgokat lehet készíteni, kísérletezni.
2011. március 14., hétfő
Itt beszélhetek...
mert nem kell használjam a számat. Itthon csendesebb lett a ház, mert én csak suttogok... elment a hangom... nem tudom mi lesz ma az oviban... de megegyezünk a gyerekekkel suttogva... jo, hogy délutános vagyok... :) Szóval kell pihentessem a hangszálaimat. Azért örülök, hogy ettől függetlenül tudok olvasni, zenét hallgatni, persze az együtt éneklés nem megy így, s talán nem is árt nekem is egy kis csend magam körül. Így még Atyámat is jobban meghallhatom. Éppen a napokban énekeltem a Csak Istennél csendesül el a lelkem című éneket... mikor nyugalomra vágyom, ezt énekelgetem, vagy dúdolgatom... :) És mikor úgy érzem Isten nélkül semmire se megyek, egy helyben toporgok, vagy ha úgy érzem kiszalad a talaj a lábam alól, a Te vagy a kősziklám cimű éneket énekelgetem.
Ma, miközben megyek az oviba, meghallgatom a madarak csicsergését és élvezem a tavaszt, mert végre eljött. :)
Áldott hetet nektek. :)
2011. március 2., szerda
A hétvégén
együtt volt a család egy része. Örömömre eljött a Szekrényes család, azaz Zsolt, Ildikó és a kis Nórika már pénteken délután, anyumék pedig szombaton délutánra érkeztek meg. Már péntek estére vártuk őket, sőt nem csak őket, hanem Leventééket is, de sajnos kiderült, hogy a kocsinak olyan hibája van, amit nem lehet csak úgy kijavítani pár óra alatt, így Leviék otthon maradtak és anyumék busszal jöttek. No de azért így is nagyon jól telt, feltöltődtem, kinórikáztam magam, sokat beszélgettünk, és úgy minden jó volt.
Azért várom, hogy Leviék is eljussanak hozzánk, meg Iszi, de türelemmel kivárom.
:)
Nem volt időnk sok képet készíteni, készűlt több géppel is kép, és be kell szerezzem a többit is.
Hálás vagyok az Úrnak, hogy megőrizte őket az úton, hogy eljöhettek, és hogy együtt örvendhettünk. :)
Most aztán folytatjuk az életet, várjuk a tavaszt.
Szép hetet nektek.
2011. február 16., szerda
Még egy kicsit
fáj a torkom, és most kezd feloldódni, de azért nagyjából túl vagyok a hétvégi influenzán. Közben az oviban is sok a munka, itthon is, hamar telnek a napok... Őszintén már varom a tavasz üde melegét, a nem csípős friss levegőt, a virágzó fák illatát, de addig is egyszerűen örülök annak, ami van, és az életnek.
No és persze előre örülök a hamarosan bekövetkező találkozásoknak. :) Már nagyon várom...
Közben a hideg téli napokon még olvasgatok is, a Biblia mellett sok mást is... Így kerültek sorra a Zilahról elhozott Anny Wienbruch könyvek, amiket mindig is nagyon szerettem. A Vidám család, a Tizenegyen voltunk ... a sorozat masik könyve a Napsugaras ház nincs jelenleg meg, kell gondolkozzak hogy tini koromban kiét olvastam el... és a Nem vetettünk a szélnek című könyveit. Még megvan az Aranyőrség, amit már vagy kétszer elolvastam, de most megint előveszem.
Aztán még elolvastam Johanna Ruth Dobschinertől az Eletere választott című könyvet. Nagyon tetszett... mély vonatkozású, és úgy van leírva, hogy olvasása közben minden érzelmét átérzed. Zsidó lány Hollandiában a világháború idején... hogyan veszíti el családját, menekül meg a fogságba viteltől több alkalommal is, hogyan talál szerető szívekre és találkozik az Úr Jézussal is.
Kilábalok az influenzából, akkor megint Júliázhatok... :)
Napsugarasan szép napokat kívánok...
2011. január 10., hétfő
2011
Első bejegyzésem ebben az évben.
Szilveszteri képekkel kezdem... Együtt ünnepeltünk a temesvári család... :) Jól telt...
Közben már az ovi is megkezdődött, jól fogott volna még egy kis vakáció, pihenés... no de belejövök...
:) Júlia is velünk ünnepelt... olyan kis aranyos volt... nem igazán akart lemaradni semmiről... közbe közbe még szundizott, de mikor valami érdekes volt, ébren volt... például mikor átmentünk az új évbe...
Legyen egy áldott évünk!
2010. november 23., kedd
Tél, konfi, olvasás és a család
Lassan megérkezik a tél is, jönnek az ünnepek.
Nagyon hamar telik az idő, az a jó, hogy nem hiába. Nemrég kezdtük az ovit, és már lassan készülődünk a karácsonyi szerepre, várjuk a Mikulást. ( a kisebb gyerekek egyre gyakrabban rákérdeznek, hogy de óvónéni, mikor jön már a Mikulás. Ma az egyik előkészítős rávágta, hogy még két vasárnap el kell múljon, és csak utánna. Persze ő megérti ezt, de a kicsi még nem... ) Elővesszük a karácsonyi énekeket, versikéket, köszöntőket, színdarabbal is szeretnénk készűlni... Közben kézimunkaötleteket is gyűjtögetek, ne legyen ugyanaz, mint tavaly, egyszerű legyen, mert ovisok vagyunk még csak, de még is szép és aranyos.
A hétvégén itthonról figyeltem, kísértem a zilahi női konferenciát. Nagyon tetszett, sajnáltam, hogy most nem lehettem ott. Jó lett volna találkozni ismerősökkel, rokonokkal, új ismerettségeket kötni. No de nagyon tetszettek az előadások is, a zene , a dicsőítés, a buzdítások, és a bizonyságtételek is.
Tetszettek a Piroska ötletei a gyereknevelésben, jó volt dolgokat feleleveníteni. Ami még bennem maradt, hogy a kapcsolataimra is jobban odafigyeljek, ne hagyjak elrendezetlenül helyzeteket. Örültem, hogy sok ismerős arcot láttam, hallhattam kedves ismerősöket, Evódiát, Adinát, láttam a hugicám nagy pociját is élő adásban, meg a mamimat, amint atvette a csokoládét, hisz több, mint 4 gyereke van. :) Tettem-vettem a konyhában, sütöttem az almás sütit, hámoztam a krumplit, takarítottam és közben a kislaptopon hallgattam a konfit. :)
Közben a tegnap este befejeztem a könyvet is amit olvastam: Brigitte Hamann: Elisabeth, Împărăteasă fără voie. Sisi, azaz Erzsébeth királynő életéről szól a könyv. Érdekes volt. Filmet már lattam, de a könyv levelek, naplók feljegyzések alapján mutatta be Sisi életének minden területét. Persze kicsit csalódtam Sisiben, másmilyennek képzeltem.
És akkor még egy kép szemet gyönyörködtetni :) a Szekrényes családról. Nórika már sokat nőtt, alig várom hogy újból találkozzak velük. Már nagyon hiányoznak. Jó, hogy legalább a tehnika korszakában élünk és képet lehet készíteni és elküldeni. :)

Most pedig Ancsikámnak drukkolok, hiszen mostmár bármikor megszülheti a kis pocaklakót. :)
2010. július 27., kedd
Újra itthon
Több mint két hét után, újra itthon vagyunk.
Próbálok visszazökkeni az életbe, kipihenni a két hét fáradalmait, helyrezökkenni.
Na persze nem azt mondom... mert hát nagyon jó volt, felüdülni, találkozni kedves rokonokkal, ismerősökkel, együtt örülni az ifjú párokkal, beszélgetni, látogatni, babázgatni, merg persze segíteni, mosogatni, takarítani, főzni és egyebek.
2010. július 15., csütörtök
Megszuletett Nori
2010. július 14., szerda
2010. július 6., kedd
Licensz
Csak leakartam írni ide, hogy ma megvolt a licensz vizsga, és hála az Úrnak nagyon jól sikerült. Mostmár felélegezhetek, és persze egy ideig azért nem akarok tanulni valót látni. :)
Amúgy készűlgetek Zilahra menni. Mennyegzőre is megyünk, meg nyaralni is.
Szóval én most örülök. :)
2010. június 12., szombat
Itt a vakáció
és én nagyon örülök neki :)
Ez az utolsó hét nagyon zsúfolt volt az oviban, sokat is voltam benn, volt közben aszfaltrajzverseny, évzáró ünnepély és a tegnap még az itteni állatkertbe is ellátogattunk. Persze nagyon jól zártuk az évet, a gyerekek nagyon élvezték, csak nekünk óvónőknek ez fárasztó, főleg így az utolsó pár napon. :) Na de megérte az ő örömükért. Tettem is fel képeket az ovis picassára.
Aztán akkor kezdődhet megint atanulás, meg kikapcsolódás.
Van dolog elég, de azért mégis lazább a program. :)
S akkor itt van pár kép a hétvégéről.
Az aszfaltrajzverseny után, oklevelet is kaptak a gyerekek. :)
2010. június 5., szombat
Itt a vége fuss el véle
Vége a vizsgaidőszaknak. Hála az Úrnak, a vizsgáim nagyon jól mentek. Tényleg az Úré a dicsőség, hisz nem volt időm olyan sokat tanulni, mint az első két évben. No de sikerűlt.
Még van jülius elején a licensz vizsgám, és ezzel meglennék.
Közben közeledik a tanév vége is. Még egy hét, közben az évvégi előadás, meg persze a rákészülés. No de még csak egy hét. És utánna pihenés, tanulással, licensszel, mennyegzőkkel, rokonlátogatásokkal fűszerezve.
Szóval áldott hétvégét nektek, és persze azután áldott hetet is. :)
És akkor a ma kapott igével zárom a bejegyzést: "Eben Háézer... Mindeddig megsegített bennünket az Úr!" (1Sámuel 7:12)
2010. április 17., szombat
Levi és Zelma
Hannah és Vera
2009. december 6., vasárnap
2009. november 19., csütörtök
Örömömre
a hétvégén anyuék is itt voltak. Már régen ígértek nekem egy látogatást, csak persze hosszú az út, főleg busszal, no de végre eljöttek. Jól telt az idő, együtt sütöttünk tortát, kimentünk Rudicskára, sokat beszélgettünk, vásároltunk, imaházba mentünk, és nagyon hamar eltelt a hétvége, de nagyon jó volt. (Sajnos a fényképezőgépet elfelejtettem elővenni.) Hétfőn már indultak is haza, de én még várom őket vissza. :)
Szeretem az ilyen jó hétvégéket. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
















