A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejtörés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fejtörés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 15., szombat

Bonyolult kapcsolatok, bonyolult...

az élet, és ezt egyre jobban, egyre többször látom. Megfigyelésem, hogy talán mi bonyolítjuk túlságosan a dolgainkat: rohanunk, sietünk, nincs időnk leülni, lazítani, csendben lenni, lenyugodni. Persze ez a kapcsolatainkban is meglátszik.
Ott van példának okáért az óvoda. Mint egy pókháló, úgy keresztezik egymást a kapcsolatok. Véleményem szerint a gyerekekkel a legegyszerűbb a kapcsolat. Ők nem komplikáljék az életet, hanem egyszerűen gondolkoznak, kimondják, amit gondolnak, kimutatják érzéseiket, könnyen leolvashatók. Persze a gyerekekkel is úgy van, hogy bele kel adnod mindent. Nem lehet felszínesen kezelni őket. És a másik, ha valaki nem szívleli őket, azt hamar megérzik. A gyerekek is jól tudnak embereket olvasni, és érdekesen válaszolnak, viszonyulnak dolgokhoz.
A szülőkkel már sokkal nehezebb. Sokfajta szülő van, és nehéz mindegyikkel a megfelelő hangnemet megtalálni. Nem is mindig sikerül. Ezért van szúkségónk sok bölcsességre kapcsolataink kezelésében.
Miért olyan bonyolult a felnőttek világa?
Mindenesetre utóbbi felfedezéseim, megjegyzéseim csak úgy magamnak, főleg az ovival kapcsolatban:
  • az óvoda a gyerekekért van, nem a szülőkért, és nem az ovónőkért
  • minden gyerek külön odafigyelést igényel, nem kell érezzék a különbségtételt, de ne felejtsem el, egy gyerek sem egyforma, más a szeretetigéyük, másként lehet őket fegyelmezni, és ehhez sok bölcsesség kell, és rengeteg munka jár vele
  • szánjak időt meghallgatni a gyereket. Tanítás, nevelés, életre formálás a feladatom
  • vigyek mosolyt az oviba, és jókedvet
  • vegyem komolyan a gyerekeket
  • a szülőket meg kell hallgatni, a megfelelő időben, de nem kell mindent szívre venni. Én igyekezzek mindent Isten szerint és a gyerekek javára tenni, és akkor minden rendben van. Nem kell és nem lehet mindig mindenkinek a kedvében járni. Még ha meg is próbálná az ember, rövid időn belül kikészülne...
  • Vannak hálás szülők, és vannak hálátlan állandóan zúgolódó szülők.
  • Örüljek a pozitív visszajelzéseknek, és a negatív visszajelzéseket használjam ki a hibák kijavítására
Jobb ha megállok.
Nem is tudom miért írtam le, talán csak úgy magamnak. A Sátán mindig mindenütt támad, és próbálja a dolgokat megrontani. Harcolnunk kell ellene. És közben ott van az eszemben, és tanulgatom, hogy életem és mindenem Isten kezében van, minden jóért Istennek jár a hála, és általa minden a javunkra szolgál. Ő tud megfelelő bölcsességet adni problémák rendezésében is, békéltetésben is.

2009. augusztus 18., kedd

Ez az

Mostani olvasmányom egyike Elisabeth Eliot Áldást örököltek című könyve, amit Szabó mama adott kölcsön elolvasásra. :)
Közben A palota ékköve című 54 részes koreai sorozatot nézem. Konyhai fortélyok, titkok, növények hatása, stb. Érdekes.
És közben recepteket is olvasok, meg konyhafortélyokat, és az egész lényege most az, hogy azon gondolkozom, hogyan tervezhetném meg jobban a mindennapjaimat, a konyhai teendőimet, a főzés hogyan lehetne még hatásosabb, finomabb.
Emlékszem, mikor még lány voltam, azt kérdeztük anyutól, hogy ő hogy tud mindent olyan finomra készíteni, és akkor azt mondta, hogy ő mindent beletesz, sőt szívvel lélekkel főz. Ezt szeretném én is megtanulni, így szeretnék ételeket készíteni, és úgy, ahogy a filmben Jang Geum, hogy azért főzzek, hogy valakit megmosolyogtassak, hogy örömet okozzak, hogy szeretetet fejezzek ki.
Amúgy a film igaz történet alapján készűlt, az első koreai női orvos életéről.
No és közben közeledik az ovi is, és még varrnák is, ovis dolgokat szervezgetek, rendezgetek, aktákat, szkennelek, hogy könnyebben elérhetők legyenek bizonyos dolgok.
Na de azt is tudom, hogy mindent a maga idején, csendben, rendben.

2009. július 1., szerda

Megnéztem én is

Az "Élj és boldogulj" cimű filmet. Kiddos ajánlotta a blogján, és ellátogattam én is a bizonyos weboldalra, szétnéztem. Valamikor láttam az elejét a filmnek a tévében, de a végét nem. Érdekes film. Még nem emésztettem meg egészen. A tény: Az élet kemény dió, és nagyon sokban függ a hozzáállásunktól, a hitünktől életünk egész menete és a boldogságunk is. És akkor mit is jelent boldogulni? No és honnan van az emberben, az édesanyákban, és nem csak bennük annyi szeretet?

2008. október 17., péntek

Mindjárt indulok oviba

és zúg a fejem. Meg kell írjam a jövőheti munkatervet az új curriculum szerint, és még nem fogtam neki, mert eddig atlapozgattam, beleolvasgattam a curriculumba, és gondolkoztam, hogyan is kivitelezhető, aztán ma délután míg alusznak a gyerekek igyekszek felvázolni az egészet és miután hazaérek, begépelem, pontosítom, és ha minden igaz legkésőbb holnap reggel kész lesz. Hétfőn reggel mindenképpen készen kell vigyem magammal az oviba.
Itt esik az eső és nincs kedvem elindulni az oviba.
Jó lenne, ha szombaton eljutnánk legalább délutánra az országos ifikonfira. Szeretnék belekostolni egy kicsit a konfi ízébe, kicsit feltöltődni. Na de meglátjuk.
Na megyek, készülök gyors ütemben és elindulok. Nem azért mert akarok, hanem azért, mert kell.

2008. október 3., péntek

Oviról

Ma délelőtt egy csomót olvastam itt mindenféle gyereknevelési témában, játékos nevelésről, beszoktatásról, és még annyi mindenről, hogy több nap kellene még mindent átnéznék.

Amúgy ovis dolgok, amelyek most foglalkoztatnak:
  • íratkozzak-e vagy sem kettes fokozati vizsgára?
  • kell készűljek egy ik módszertani körre valamilyen témával és el kell döntsem hétfőig, hogy mi legyen az, és milyen megvalósításban
  • (ez nem óvodai) gyakorlati dolgozatot kell készítsek az egyetemre
  • még nincs kész a félévi munkatervünk, kicsit megakadtam és kedvem sincs, ötletem sincs. Frissülnom kellene.

2008. szeptember 27., szombat

Az van, hogy

hétvége van, és én nem igazán érzem kipihentnek magam.
Az oviban főleg az első hetekben mindig sok a papir munka, most ugy dontöttünk Kingával, hogy számitógépbe vezetjük be a félévi, évi, heti terveket, mindent, amit eddig kézzel írtunk be, csak egy baj van, Kinga is otthon, én is itthon, igy nehéz az updatelés, és töröm a fejem hogyan lehetne megoldani ezt. Na de valamit csak kitalalok. Addig is pihenek még aztán majd még folytatom. Ma jólesett a friss levegőn is lenni egy keveset. Nekem tetszik az ősz, igaz sokat fázok, még meg is ázok néha, de attól még szép. Szeretem a színeit. :)
Ja, éppen Munkácsy Mihály életregényét olvasom, és nagyon tetszik az, ahogy a szépet, az érzelmeket megfogja és képekben megeleveníti. Ami nem tetszik, az a szerelmi élete. Keresi a szeretetet... de mint majdnem minden művész... na hát szóval, művész, mit lehet róla mondani.