2009. június 29., hétfő

Gyümölcs leves

készűlt ma. Tavasszal voltunk Ildiéknél, és ott finom gyümölcslevest ettünk. Általában nem szeretem a gyümölcsleveseket, de az nagyon ízlett. El is lestem a titkát. Ma aztán készítettem én is. És azt hiszem úgy, ahogy szerettem volna. Finomnak finom, meglátjuk Csonginak, hogy tetszik. Hidegen kell enni. És ami a lényeg, hogy egyszerű elkészíteni.

Így készítettem én a gyümölcslevest:
Az almát meghámoztam, felcikkeltem. Meggyem volt kimagvalva, lecukrozva, a fagyasztóban. Barackot is cikkeltem.
A lábos aljára tettem vagy 4 kanál cukrot pirulni, mikor kicsit megpirult hozzáöntöttem a cikkelt almát, és hagytam, hogy a pergelt cukorban és a saját levében kicsit párolódjon (a fajtájától is függ, nekem a végére kicsit lágy lett az alma). Aztán hozzáadtam a meggyet, a barackot, egy rúd fahéjat, egy kis szegfűszeget, egy vaniliát, egy nagyon kicsi rumesencet ( de lehet nélküle is ) és aztán felöntöttem vízzel. Közben egy tasak pudingport kikevertem vízzel, és mikor főni kezdett a leves hozzákevertem és vele is felfőztem. Közben 2 banánt felkarikóztam. Mikor a pudinggal is felfőtt hozzáadtam a banánt, és a tüzet elzártam a leves alatt. Végűl még ízesítettem kis citromléval, és kevés cukorral. Az ízesítés már ízlés kérdése. Végűl lehűtöttem. Hidegen tálalva nagyon finom nyári leves a gyümölcsleves, és sokat lehet variálni, aszerint, hogy éppen milyen gyümölcs, vagy kompót áll rendelkezésünkre.

2009. június 27., szombat

A magyarságról

Ma kaptam levélben. Érdemes elolvasni. :)

Tudtad-e, hogy a magyar nyelv legrégibb emlékei közül egy
kőbevésett magyar rovásírás található az észak-amerikai Újfundland (Új Skócia) Yarmout öblénél? Ezt a 992-ben állított, ma 1005 éves nemrég megfejtett emléket Amerika első felfedezőiről dokumentálta Tyrkir, aki a vikingekkel együtt végrehajtott tettett magyar rovásírással, kőbe vésve örökítette meg. Samuel Laing (1844 London) állapította meg
elsőként, hogy Tyrkir magyar volt.
Az izlandi nyelvben a "Tyrkir" a "Turk" megfelelője, amelyet arab, görög és török források egyöntetűen turkok-ként a magyarok jelölésére használtak.

Ezt az 1700-as években megtalált követ (181 kilós) ma a Yarmout Country Museum-ban őrzik. A szöveget nem skandináv rúnákkal írták, hanem magyar rovásírással. Ezt a szöveget 1984-ben Budapesten fejtette meg Szilva Lajosné és így szól: "Ericson járt e hejen is sok társával".

Tudtad-e, hogy a British Museum könyvtárában a legértékesebb közép-európai ősnyomtatvány szövege így kezdődik: "Az Ephesom helyeknek yrth Zent Pál levelének elsew capitoliuma" ? Keletkezésének időpontja 1533, és magyarul íródott.

Tudtad-e, hogy a Sorbonne egyetem nyelvészei, akik összehasonlításokat végeztek számítógépek segítségével, a nyelvek ősiségének vizsgálata kapcsán, hogy mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeiből, az ős-etimonokból, alapszavakból, a következő eredményre jutottak: a mai angol nyelv 4 % etimont, a latin 5 %, a
héber 5 %, a csendes-óciáni nyelvek 7 %, az indiai mundakhol 9 %, a
tibeti szanszkrit 12 %, az őstörök, türkmén 26 %, a mai magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz!"

Tudtad-e, hogy ma tudományos kutatásokat végeznek az ősnyelv kérdésében? Mi magyarok már 200 éve foglalkozunk ezzel, olyan kutatók, nyelvészek, történészek mint az 1812-ben elhunyt Keresztesi Józseftől, Horváth Istvánon, Kőrösi Csoma Sándoron, Táncsics Mihályon, Varga Zsigmondon keresztül az 1973-ban elhunyt Pass Lászlóig. Ma Baráth Tibor is "A magyar népek őstörténete" című munkájában, vagy Kemény
Ferenc nyelvész (Oslo), aki negyven nyelvet ért és tizenötöt beszél, az állítja, hogy a legősibb eurázsiai nyelv a magyar.

Tudtad-e, hogy magyar családnevek, földrajzi nevek ezerszám fordulnak elő a világ különböző helyein? A Hawaai-i szigeteken élő Dr. Vámos-Tóth Bátornak és munkatársai gyűjtésének köszönhetően az azonosított magyar szavak gyűjteménye egy új
tudományágat képvisel, amelyet TAMANA névvel jelölnek.

Eszerint mintegy hatezer eredeti magyar név és névszerkezet fordul elő szerte az egész világon. Csak egy példa: "Magyar családnevünk, helységnév Indiában, egy dombvonulat elnevezése Irakban és Libanonban, továbbá hét földrajzi helyet jelöl Máltán,, települést Tuniszban, Burkina Fasoban, a Fülöp szigeteken, egy város neve Indiában,
településnév a Kaukázusban és az udmurtoknál, ezen utóbbiaknál éppenséggel az "Almás", "Káldi", "Kocsis", és "Vajas" települések szomszédságában. "

Való tény, hogy bizonyos szavak azonos módon előfordulnak különböző nyelvekben, de itt nem erről van szó csupán, hanem a feltűnően nagy számú előfordulásban.

Tudtad-e, hogy nyelvünk ősiségét egy angol nyelvész és irodalmár, Sir John Bowring, aki sok nyelv mellett magyarul is beszélt, emígyen jellemzett az 1830-ban megjelent "Poetry of Magyar" című verses kötetének előszavában: "A magyar nyelv messze magasan áll, magában.
Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden
hajlékonyságával és alakíthatóságával.

E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke... A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét: ..."?

Tudtad-e, hogy a magyar nyelv tömörítő hatása szinte egyedülálló? Hogy hihetetlenül gazdag, képalkotó képessége van szavainknak, hogy "tárgyas ragozásával, harminchat mozzanatos, negyvenhat gyakorító, sok-sok kezdő, müveltető, ható igékkel, főleg pedig igekötőink előre és hátravetésivel, amivel a cselekvés és az idő boszorkányos
árnyalatait és mozzanatait jelölhetjük. Ilyen bravúrra a világ egyetlen más nyelve nem képes!"

Példa a "néz" ige módozataira: néz, nézeget, nézelődik, nézőben, nézve, nézvést, nézetlen, nézhetetlen, néztében, nézetében, stb.

Tudtad-e, hogy míg a nagy nyugati világnyelvek legjobb esetben is csak 7 magánhangzót ismernek (az olasz például csak 5-t), addig a magyar nyelv 14 magánhangzót ismer és használ: a-á, e-é, i-í, o-ó, ö-ő, u-ú, ü-ű?

Tudtad-e, hogy a nyelvek összehasonlításá ban mint a legdallamosabb az első helyen álló olasz és a második helyen álló görög után a magyar következik?
Ezt nem kisebb nyelvtudós, mint Giuseppe Mezzofanti bíboros
állította (1774-1849), aki 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt. Ő maga mondotta, Ludwig August Frankl költőnek: "Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után
minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben... "

Valóban nem tudják, vagy csak kevesen! Hiszen akkor nem sietnének olyan gyorsasággal átvenni az angolszász szavakat, miközben mindennapi nyelvhasználatukban fájdalmasan hagyják zsugorodni gazdag szókincsünket, helyet adva a slengnek, az új zsargon kifejezéseknek.

Irodalom:

* Kiss Dénes: "ŐS-nyelv nyelv-Ős", Antológia Kiadó Lakitelek 1993;
* Cúth János: "A magyarságtudat kézikönyve" 1999.


--
Katona Mihály

szerkesztő
www.temes.ro - MINDEN AMI MAGYAR

2009. június 26., péntek

Lényegtelen dolgok













Nem is tudom, mi is végülis a lényegtelen?
Ami nekem lényegtelen, vagy másnak? Vagy?
És akkor kezdjük azzal, ami nekem lényegtelen, de azért néha lényeges.
1. Lényegtelen, hogy milyen formában, csak krumpli legyen. Lehet az pityóka, burgonya, földimogyoró, lehet sütve, főve, hajában, vagy előre megpucolva, mindez lényegtelen. A lényeg...
2. Lényegtelen, hogy kislány vagy kisfiú, csak gyerek legyen. Bárhol, bármikor, mindig megmosolyogtat valahogy, valamilyen formában, és mindig valahol valahogy ott van legalább egy gyerek az életemben. A lényeg...
3. Lényegtelen, hogy hol vagyok, ha régi képeket nézhetek, szívesen megnézem. Az emlékek mindig szépek. A lényeg...
4. Lényegtelen, hogy meleg van, vagy hideg, reggel vagy este, vagy akár dél, két dolog bármikor jól jöhet: tea vagy tej. A lényeg...
5. Lényegtelen, hogy mennyi időm van, egy icike picike, vagy talán több óra, ha van egy kis időm, olvasok, akár az autóban is, miközben Csongi vezet. A lényeg...
6. Lényegtelen, hogy hol vagyok, mit csinálok közben, ha lehetséges közben a zenehallgatás, vagy énekelgetés, akkor biztos valahol ének hallatszik. A lényeg...
Szóval ezek a lényegtelen, de közben mégis lényeges dolgok számomra. És hála Istennek ezekért a lényegtelen kis apróságokért, amik mindeközben széppé teszik az életem. :)

2009. június 25., csütörtök

Még mindig alakul a blog

csak türelem. Lassan végére járok ennek is. Ja, és vége a vizsgáknak, és hála érte... nagyon jól mentek. :)
Ma még nem sokra jutottam, de egy jót játszodtam a szomszéd gyerekekkel. :)
Tschüss!

2009. június 24., szerda

Tata




Ez itt Bódis tata a műhelyében, éppen küllőt citlingel. Még annakidején valami német vendégek készítették a fényképet. Élvezték nagyon, hogy élőben láthatnak ilyesmit. Bevallom nektek, én is citlingeltem nem egy küllőt.
Közben megkérdeztem mamáékat és a széket, amiben tata ül, kézvonó széknek hívják, mert egy kézvonó nevezetű szerszámot szoktak benne használni, ami olyasmira való mint a gyalu, de mégsem. :)
Töltöttem még fel képeket a picassara.

2009. június 23., kedd

Még egy

Még egy vizsga és vége a szesziónak. Erre az egyetemi tanévre még a praktika maradt. Azaz, hogy ki kellene talaljak egy témát a praktika dolgozatomnak, és utána nézzek a dolgoknak és aztán meg is írjam. Sőt, ha találnák egy jó helyet, még gyakorlatozni is elmennék ( ha nem, akkor letudva a gyakorlat az oviban).
Holnap van az utolsó vizsgám: orvosi pszihológia. Szóval ma meg holnap még tanulok. Aztán jön a szellemi pihenés, felüdülés.
Most kellemes idő van, nem túl meleg, szóval tanulásra is éppen alkalmas, de a sétálásra is alkalmas lenne.
Na de hagylak is titeket, megyek elkészítem a tanulási szünetben az Evódia blogján olvasott recept szerint a krumplit, és aztán folytatom a tanulást.
Ja, Lidia köszike a meghívást a játékra. Még nem tudom mit fogok leírni, de gondolkodom rajta.
Addig is "Tschüss!" mindenkinek.

2009. június 17., szerda

Superchick

Eddig nem hallottam róla, de ma a WOW 2007-es albumot hallgatva a "We live" című ének megragadta a figyelmemet, sőt megmosolyogtatott a refrénje játékos dallamával,plusz a refrén szövege kukacként az agyamba mászott. Maga az ének dallama úgy nem a kedvenc stilusom, legalábbis, nem teljesen, de a refrénje megéri a pénzét és a többi szöveg is jó, ha odafigylesz és megérted.

We live, we love, we forgive and never give up
Cuz the days we are given are gifts from above
And today we remember to live and to love
We live, we love, we forgive and never give up
Cuz the days we are given are gifts from above
And today we remember to live and to love


Az ének szövege elejétől végig itt található: http://www.azlyrics.com/lyrics/superchick/welive.html , sőt itt meg lehet hallgatni. :)
Szeretnék én is szeretve, megbocsátva élni, soha nem feladni. Sokszor tényleg elfelejtek igazán élni.

2009. június 16., kedd

Osztálytalálkozó


A Csongi osztálytalálkozójáról egy kép. Itt kettesben. :)

7 eddig itt le nem írt dolog rólam

persze ha sikerűl hetet összeírnom:
  1. Kicsi koromtól óvónéni akartam lenni, és sikerűlt ezt az álmomat megvalósítani
  2. Volt ez előtt több mint egy éve egyrövid időszak, amikor pár napra megfordult az agyamban, hogy munkát váltsak. Akkor sem a gyerekek miatt, hanem kollegák, óvoda, meg sikerélmény hiánya és egyébb tényezők késztettek az elgondolkozásra. No de rövid időszak volt és nem bántam meg, hogy maradtam, no de ha választhatnánk más tanügyi rendszert, azonnal másikat választanák.
  3. Licis koromban, úgy emlékszem 11-ik osztályban készítettem meseillusztrációkat Magdinak, nagynénimnek, osztálydíszítés és bemutatás céljából origami tehnikával. Nagyon élveztem, és talán hamarosan megint nekifogok hajtogatni. A nyáron talán erre is sor kerűl.
  4. Nekifogtam átolvasni, tanulmányozni a Bibliát a Márta blogján olvasott beosztás szerint. Nekem eddig bevált. Szeretném kitartóan végigcsinálni, nem meglankadni. Eddig áldásos volt. :)
  5. Tavasz elején vettünk egy Singer varrógépet. Kipróbálni már kipróbáltam, de még sok a tanulnivalóm. A nyáron szeretnék megtanulni varrni, szeretnék szép dolgokat alkotni a varrógép segítségével. :)
  6. Gyerekkori álmom, és remélem valamikor valóra is válik, hogy legyen egy aranyos kis virágoskertes, udvaros, zöldségeskertes kis házam. Telek már van, csak házat kell rá építeni. :)
  7. Szeretem a rendet, de állandóan kell magam késztessem a rendrakásra. Aztán vannak időszakok, amikor állandóan teszek veszek, például, mikor nagyon kellene tanuljak, de nincs kedvem. Ezért is szeretném, most a nyaramat megszervezni, hogy a nagy hőség és a szervezetlenség, lustaság ne lopják el tőlem az Úrtól ajándékbakapott szabadnapokat.
No és idesüss. Sikerűlt 7 többé kevésbé új, eddig le nem írt dolgot ide lejegyeznem.

Vakáció, meg nem is

Néha már azon gondolkozok, hogy egyáltalán érdemes-e írnom ide a blogra. Az az igazság, hogy szoktam naplót írni füzetbe, de végülis, ide képeket is rakok fel, meg majd itt olvashatják a gyerekeink is, hogy mi minden történt az életünkben. És akkor olyankor csak leírok egy egy bejeegyzést.
Közben meggyógyúltam, aztán most megint csorog kicsit az orrom, a tegnap megfázhattam az oviban. Hidegebb volt benn mint kinn, és a tegnap egész nap hápciztam és orrot fújtam. Kicsit a mindenféle virágpor is zavarja az orromat itt Temesváron. No de igyekszek vigyázni magamra.
Közben vizsgázgatok, már 4 vizsga megvolt, még van 3. Eddig jól mentek, hála Istennek. :)
A héten még oviba is járok, mert szolgálatos vagyok, aztán jön a vakáció. Elterveztem a vakációra, hogy betervezem a napjaimat, ne teljenek el csak hiába. Annyi minden dolgom lenne, szóval, nem lesznek üresek a napok. :)
No aztán majd még írok, közben már kell induljak oviba. :)

2009. június 6., szombat

Köhögés, frizura, osztálytalálkozo, Isten közelsége...

A torkom még mindig beteg...Istennek hála lázam már nincs. De az a legidegesítőbb az egészben, hogy lefekvéskor, mikor aludni kellene hirtelen elfog a száraz köhögés és majd semmi se csillapítja. Az éjszaka végülis Golia mentolos cukorkával a számban aludtam el és mintha arra ébredtem volna reggel fél hét körül, hogy kész elfogyott a mentolosság a számból, és akkor megint elkezdtem köhögni, és persze felköltöttem a kedves Csongimat is, aki már vagy 3 éjszakája tűri ezt.
Ráadásul ma osztálytalálkozója is van, és reggel fél tízre kellett menjen a suliba, én meg nem hagytam aludni. És persze én utána még visszaszundiztam, de ő nem.
Szóval ma este osztálytalálkozóra megyünk.
Ezért is, de nem csak ezért, hanem például azért is mert a jövőhéten évzáró előadás lesz, plusz csak úgy a saját kedvemért is, meg hát mert szűkséges is volt, ... a tegnap elmentem hajat vágatni. No nem nem tudom milyen különleges más frizura, ugyanaz mint volt, és tényleg éppen csak a végéből vágott Sabina, no meg persze a frufrumat. No de a lényeg lényege, hogy jól esett. És ma megmostam és megszárítottam, és meg voltam vagyok elégedve a hajammal. Szeretem a frufrut is, de szeretem nélküle is, így hát mikor levágatom van frufrum, ami ki is tart vagy 2 hétig, aztán már túl hosszú és akkor másképp fésülöm, máskép szárítom.
No de megyek is, mert még kell takarítsak, tanuljak, még nem tudom mit vegyek fel a találkozora, és nem tudom mit várjak el ettől az estétől. Ami jó, hogy leszenk ismerőseim is ott, a gyüliből is, de az oviból is. Két anyuka is az oviból osztálytársa volt Csonginak 5-8ba, és ők is ott lesznek, mert a másik osztály is velük tartja a találkozot.
No, majd ha lesz mit, akkor mesélek, ha nem mást a benyomásaim. :)
Addig is szép, áldott hétvégét. És ne felejtsétek el, Isten megigérte a Zsidók 13:5-ben, hogy: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged"

2009. június 3., szerda

Gondolatkavalkád

Valahogy kiestem az írásból már. Sokszor olyan nehez fogok neki blogot írni.
Részben azért mert sokat ülök a gép előtt, tanulás ügyben, és akkor a kikapcsolódást próbálom nem a gép előtt megejteni, másik meg... ha elolvasom a blogokat, utána, már eltelik az idő, és mindig azt mondom, majd holnap.
No, mit mondjak... a héten kötelező pihenésen vagyok. Vasárnap lázasan ébredtem, és azóta itthon kuksolok, és próbálok közbe még tanulni is a vizsgákra. Ma van az első vizsgám ebben a szeszióban. Nem mondom, jobban is felkészűlhettem volna, de na, igyekszem én... Mosstmár láz nincs, csak fáradtság és köhögés, fejfájás. No de az Úr vigyáz rám idehaza is.A héten pihenek, új erőre kapok, aztán a jövőhéten muszáj lesz új erővel kezdeni. Ott lesz az évvégi szerep, a további vizsgák, és még sokminden más.
Nem panaszkodom. Jól vagyok, a tegnap még olvastam is, pihenés, tanulás után, és jólesett csak úgy magamba szippantani a gondolatokat, anélkűl, hogy arra gondoljak, hogy jajj, ezt úgy olvassam, hogy vizsgáznom kell belőle. No persze, úgy olvasok, hogy a lényeg meg is maradjon a fejemben, sőt, forgatom a fejemben a gondolatkavalkádot, no de nem ugyanaz, mintha vizsgára tanulnák. :)
Még csak annyit, hogy ne felejtsétek el, az ÉLET CSODASZÉP!

Ja, és ami hálával tölt el, hogy egy gondoskodó férjem van. :)