A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermekkoromról. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermekkoromról. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 27., péntek

Krasznán

Mamáéknál is jártunk Krasznán. :) Örömömre, Magdi éppen beválalta pár napra Hannát és Verát, úgyhogy segíthettem neki. :)

Ez itt az én Bódis mamám, édesanyám édesanyja. Sokat nyaraltam Krasznán gyerek és tinikoromban. :)Szép emlékek fűznek oda. :)


Ő pedig Hannah, Melinda unokatesóm nagyobbik lánya. :) Homokozott az udvaron.


Ő Vera, a Hannah hugicája. Kis aranyos, és egyre ügyesebb. Amúgy anyum rájuk ügyel nap mint nap. :)


És itt van Magdi, az anyum hugicája, Verával. :)

Magdi sokat ügyelt ránk is annakidején. :) Aztán tanárnéni lett, majd tanÍtónéni, így bekerült dolgozni Zilahra. És persze a németet is sokat gyakoroltam vele. :) Később licis komban, majd első övönői éveimben, sokat segített nekem, és persze sokat csereélgettük az ötleteinket. :)

2009. augusztus 18., kedd

Ez az

Mostani olvasmányom egyike Elisabeth Eliot Áldást örököltek című könyve, amit Szabó mama adott kölcsön elolvasásra. :)
Közben A palota ékköve című 54 részes koreai sorozatot nézem. Konyhai fortélyok, titkok, növények hatása, stb. Érdekes.
És közben recepteket is olvasok, meg konyhafortélyokat, és az egész lényege most az, hogy azon gondolkozom, hogyan tervezhetném meg jobban a mindennapjaimat, a konyhai teendőimet, a főzés hogyan lehetne még hatásosabb, finomabb.
Emlékszem, mikor még lány voltam, azt kérdeztük anyutól, hogy ő hogy tud mindent olyan finomra készíteni, és akkor azt mondta, hogy ő mindent beletesz, sőt szívvel lélekkel főz. Ezt szeretném én is megtanulni, így szeretnék ételeket készíteni, és úgy, ahogy a filmben Jang Geum, hogy azért főzzek, hogy valakit megmosolyogtassak, hogy örömet okozzak, hogy szeretetet fejezzek ki.
Amúgy a film igaz történet alapján készűlt, az első koreai női orvos életéről.
No és közben közeledik az ovi is, és még varrnák is, ovis dolgokat szervezgetek, rendezgetek, aktákat, szkennelek, hogy könnyebben elérhetők legyenek bizonyos dolgok.
Na de azt is tudom, hogy mindent a maga idején, csendben, rendben.

2009. augusztus 3., hétfő

Zilahon

Egy hetet Zilahon töltöttem, és bár sok volt a munka, jól telt. Végülis éppen azért mentem, hogy dolgozzak.
Anyumat megműtötték, és így én ott töltöttem egy hetet, hogy segíthessek neki, és kíméljem a munkától. Az operációjával nincs is baj, csak a lábán a visszerekkel, a térde alatt két visszér tojásnagyságúra nőtt, és megkeményedett, az operáció során. Na de a gyogyszerek segítségével, javul.
Zsúfolt hétvégével kezdődött a zilahi nyaralásom. Csongi elvitt kocsival, aztán hazajött és majd másik hétvégén utánam jött. Jó dolgom volt, ugye? Útközben arrafele, Olgiékhoz is benéztünk, és megcsodáltam a szép pociját (szeptember közepén kell szűljön), aztán miután mi megérkeztünk, félórára rá, Olga nénjéék is megérkeztek, és Tündét is hozták magukkal. Jöttek beteglátogatni. :) Később még érkeztek beteglátogatók.
Aztán Vasárnap reggel Anikó meg Atti is megjöttek Bagosról, és velünk töltötték a vasárnapot.
Hétfőn orvosnál jártunk a mamival, meg főztünk, sütöttünk, takarítottunk. Folytattuk kedden, meg szerdán. Gofrit is sütöttünk párszor, tudniillik a Balatonon vettünk gofrisütőt, és Zilahra is elvittem, hogy a mamiéknak is süssek gofrit, és míg ott voltunk négyszer sütöttem vele gofrit, kétszer édeset, kétszer sósat. :) Mindenkinek ízlett. :)
Aztán csütörtökön megjöttek Ildiék, estefele kimentünk velük Krasznára mamáékat meglátogatni, vittük persze a mamit is levegőzni. :) Krasznán aztán még atmentünk kicsit Melihez a céghez, neki is kerekedik jól a pocakja, ő október elejére várja a babát, :) meg Ildust is meglátogattuk, én még egy kicsit homokoztam is a kis Sárával.
Pénteken reggelizés és gofri sütés után elindultunk Bagosra. A mamit elvittük Anikóékhoz, hogy pihenjen a friss levegőn, mi pedig fürödtünk egyet Magdival meg Mártával. Aztán délután Aniéknál szétnéztünk, meg töltött paprikát ettünk, finomat :) Ancsika, köszi a szeretetteljes meghívást és fogadást.
Este még a városba is kimentünk Ildiékkel, városnapok voltak, és vásár volt a főutcán. Ott vettük meg maminak a római tálat is, közeledő szülinapja alkalmából. :)
Szombaton reggel elmentek Ildiék, és délután megjött az én kedvesem. :) Ja és szombaton este szép tüzijáték volt, ami az ablakból is jól látható volt. :)
Aztán vasárnap már indulás is haza.
Hamar eltelt a hét de jó volt, és ami nagyon jó volt, hogy sokat beszélgettünk a mamival, sokat mesélt arról, hogy milyenek voltunk mikor kicsik voltunk, meg hogy ő hogy élte meg a fiatal házas éveit. :) Köszike, mamikám. :)
Ja és képeket ne kérjetek. Elvittem a gépet magammal, de elfelejtettem használni, azaz túl jól telt, nem volt idő a fényképezésre. :)

Na és ma már itthon. :) Jó volt otthon lenni, de jó itthon is. :)

2008. november 7., péntek

Tanulj szamár, s ló lesz belőled... :)


Hát Márta, én nem csodálkozom, hogy te kuncogtál.
Visszagondolva én is kuncogtam már sokat a sulis napjaimra visszagondolva. A helyzet az volt, hogy nem szerettem lemaradni a tanulásban, szerettem, ha jó jegyeim voltak, sőt... nem szerettem hiányozni a suliból, és inkább betegen is elmentem dolgozatot írni, minthogy külön kelljen megírjam. Egszer írtam külön dogát, azt is azért mert semmiképpen sem tudtam ott lenni, de persze nem betegség miatt. Az igazság az, hogy nem is emlékszem, hogy hiányoztam-e valaha a suliból betegség miatt. Valmikor kisiskolás koromban egy-két napot, de a többi betegséget mind vakációban vészeltem át.
Aztán órákról sem szerettem lelógni, épp ezért volt elég gondom a suliban emiatt. Például német óráról legtöbbszőr nem akartam lelógni, mert szerettem, mert tudni akartam, és mert az volt a nézetem, hogy ha most ingyen tanulhatjuk, miért ne tanulnánk, minthogy aztán, mikor szűkségünk lenne a nyelvre pénzt adjunk ki valakinek, hogy megtanítson. Próbáltam minden tantárgynak meglátni az értelmét. Például mindenki időpocséklásnak tekintette a logika órát, csak én nem. Na persze, mostani fejjel, lehet nem lennék annyira radikális, de igenis, én valójában szerettem suliba járni. Tanulni nem mindig szerettem, de mindig tanultam, mert tudtam, hogy kell tanulni. Persze kivétel erősíti a szabályt.
Volt egy alkalom negyedikes koromban, hogy nem tudom én miért, de nem tanultam meg a történelem leckét. Pont azon az órán feleltetett a tanítónéni, és én persze nem tudtam sokat mesélni arról a bizonyos csatáról, és 7-est kaptam. Persze otthon nem mondtam meg, az ellenőrzőmbe ez a jegy éppen nem került be, de én eldöntöttem, hogy ezt a jegyet kijavítom 10-esre. Kiszámolta, hogy 5 10-esre van szűkságem, hogy az évharmad végén tízes legyen töriből is a diplomám. Minden órán feleltem, amelyiken csak lehetett, és még egy 10-esre volt szűkségem (az évharmad rövid volt). Megkértem a tanítónénit, hogy felelhessek a következő évharmad első leckéjéből, mert már nem volt miből feleljek, utolsó óra jött, lezárások, stb. Persze a tantónéni beleegyezett és en 10-esre zártam. Persze motivált az a 7-es, de vajon miért nem volt elég nekem a 9-es média?! Persze anyumék nem tudtam semmit a 7-esről, meg erről az egészről. Csodálkoztak is, hogy nekem annyi 10-esem van, de én nem akartam, hogy tudjanak a hetesről. Évekre rá tudták meg, és már nem emlékszem a reakciójukra, de én sosem felejtettem el azt a 7-est sem a leckét, amelyikre kaptam a hetest.
No ennyit rólam és a suliról, és közben akkor itt lett belőle gyerekkori emlék is. :)


2008. november 6., csütörtök

7 dolog rólam



Erről kellene szóljon ez a bejegyzés. Áron kért fel erre a játékra, és azt írtam vissza, hogy gondolkozni fogok rajta. Gondolkoztam is, hogy mit írhatnék magamról, de nem tudtam. Volt, hogy eszembe jutott valami, de akkor meg nem voltam netközelben, vagy papírközelben.
Hát még most sem tudom, mit írok, de amit írok az rólam szól. Persze nem feltétlenül ez a legfontosabb rólam, sem a legszembetűnőbb. Írok és kész. Lehet tudtátok már rólam ezeket, lehet nem.

Szóval:
  • Nem szeretek vásárolni, főleg nem cipőt, kabátot, mert nehezen döntök, nehezen találom meg a megfelelőt, ami ugyanúgy tetszedjen egy hét, egy hónap, egy év múlva is. Plusz, hogy ezek mind pénzbe kerülnek, és nem is olcsók, főleg a jó minőség, és olyxankor arra gondolok, hogy mennyi minden mást vehetnék abból a pénzből.
  • Az oviban a legjobb érzés, mikor azt észlelem, hogy a gyerekek szeretnek. És szeretnek akkor is, amikor éppen megszidtam vagy megbűntettem őket. Aztán, ha odajönnek, odabújnak hozzám... az kész öröm. Olyankor tudom, nem hiába vagyok ott, olyankor tudom, hogy ott a helyem. Persze azt is tudom, hogy nem vagyok elég jó óvónő, csak azt tudom, hogy a gyerekeknek a szeretetem sokat ér, többet ér mint ezer elmondott szó. Egy közös séta többet jelent nekik, mint nemtudom hány óra "tanítás". Ezért szeretem én a munkám.
  • Nem tűnök ki a kreativitásban, de szeretek új, jó, kitűnő ötleteket megvalósítani.
  • Gyerekkoromban, főleg tinikoromban nem esett nehezemre korán kelni, sőt, ha mamáéknál voltam vakáción, ahogy mozgolódást hallottam a házban, ugrottam ki az ágyból. Valami olyasmi is volt benne, hogy nehogy lemaradjak valami érdekesről, hogy segíthessek reggelit készíteni, vagy bármit. Iskolás koromban is, könnyebben felkeltem reggel korán még egy kicsit tanulni. Ezzel ellentétben, most szeretek aludni, kihasználni minden percet. Ha felébredek óracsergés előtt, nem szállok ki az ágyból, hanem még lustizok, sőt visszaalszok és utána nehezebb a felkelés. persze erről le kellene szokjak, mert javamra lenne.
  • Nem szeretem a kesrű ízeket, se gyümölcsben, se ennivalóban. Sem a gyümölcstöltelékes csokit. Sőt általában a töltelékes csokit. Ha én választok magamnak csokit az a keserű, a tejes, a magyoros, a fehér, a mazsolás, de nem töltelékes.
  • Sulis koromban, ha volt olyan óra, hoyg unatkoztam, például feleltetés közben, a balkézzel való írást gyakoroltam. Mindig valamelyik kedvenc énekem írtam egy lapra, vagy a füzetem hátuljára bal kézzel, és mindezt azért, hogy ha netalán valamikor eltöröm a jobb kezem, ne maradjak le a tanulásban, azért mert nem tudok bal kézzel írni. Sőt a szájjal való írást is kipróbáltam, persze nem a suliban, és ezt azért, mert mi van, ha mindkét kezem eltöröm. Amúgy gyakran belegondoltam ilyen és ehhez hasonló esetekbe, hogy ha ez és ez történne velem, hogyan viselkednék, hogyan tűrném el... stb.
  • Nagyon szeretek énekelni. Ötödikes koromtól, tizenharmadikos koromig mindig legalább egy kórusban benne voltam, de legtöbbszőr többben is. A suli kórusban szopránt, majd nyolcadiktól altot énekeltem, közben énekeltem a gyüli gyerekkórusában. Licis koromtól énekeltem a licink leánykórusában, előszőr szopránt, majd mezzoszopránt, és aztán a gyüliben az ifikórusban, és később az énekkarban altot. Az megjegyzendő, hogy eleinte utáltam az altot, nem szerettem, mert nehezebb volt, de aztán annál jobban megszerettem. A liciben még énekeltem a lici német kórusában, és résztvettem a lici német bébszínházában is. Szóval szerettem tevékenykedni. :)
Na persze ez egy kicsi része az én életemnek. Majd ha még jutnak eszembe dolgok még írok magamról. Akit meg érdekel még valami ezeken kívűl, az kérdezzen, és ha tudok, meg akarok meg minden, akkor válaszolok is.