A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természet. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 10., csütörtök

Második felvonás...

Hála a fotósoknak, nem csak az agyunkban tároljuk el a szép emlékeket.


Volt Larázás bőven. Én nagyon örültem neki, még a pelenkázásnak is. Megvallom, szeretek pellenkázni. Volt amikor Lara is kérte anyukája jelenlétét, de amikor nem, akkor más is foglalkozhatott vele. Szinte versengés volt, hogy ki etesse, ki játszodjon vele... :)

Lara-time...


Az 5 nap alatt míg ott voltunk bő ellátásban volt részünk. Márta és Krisztina szuper jó menűt allítottak össze nekünk, így már csak az előkészítésben kellett segíteni. Ennyi kéz között szinte elveszett a munka. Végig volt tea (menta, téli, fekete) meg kávé, meg mindenféle másinnivaló, nassizni is állandóan lehetett a le nem ürülő aprósüteményes talcáról.. A kirándulások mellett volt idő szilveszter estére is mindenféle finomságot elkészíteni, sőt szülinapra még fincsi tortánk is volt. :)


A kirándulgatás, konyháskodás, beszélgetések mellett volt idő az olvasásra is. Én olvastam még miután mindenki elvonult aludni is.


Nóri játszott a lányokkal, rajzolt, olvastatott magának, elvolt másokkal is, persze, azért leginkább anya kellett neki. És most, hogy Larának volt elég peszrája, kiharcolt magának minden kis szabad percet.


Meglepetésünkre a kirchbergi fúvós megkántált minket. Kaptak sütit meg finom magyar bort érte. :)


Nagyon jó volt, hogy szép időt fogtunk ki... nem volt hó, de végülis nem volt baj, mert így napsütésben lehetett sétálni. A vadasparkban volt egy kis hó, persze nem az utakon, meg néhányan voltunk hótaposó túrán is fennebb a hegyekben, szóval, aki nagyon akrt tudott havazódni valamennyit. Annyira élveztük a sétálgatást, hogy még szilveszter éjszaka is kimentünk egyet sétálni a faluba.


A kis Szekrényes család... :) Édes pillanatok... :)


Kirchberg gyönyörű vidék, szép házakkal, kedves emberekkel, jó kirándulóhelyekkel. Jó lenne arrafelé lakni. :)


Ottlétünk egyik fénypontja a mikroszkóp volt. Csongi nagyon élvezte. Zsilett pengével metszett a lányoknak ibolya levelet vékony szeletekre. :) Nem csodálnám, ha előbb utóbb, valamilyen alkalomra mikroszkópot kérne...


Végűl pedig egy kép a regensburgi Szent Péter Katedrális belső karácsonyi díszítéséről. Nagyon tetszett. Amúgy több helyen is a városban voltak egyszerűen fehér égőkkel esetleg nagy szalmadíszekkel feldíszített fenyőfák. Gyönyörűek voltak.


Boldog Új Évet minden erre tévedőnek!

Itt vannak a képek külön kölön is.... https://plus.google.com/photos/111226944910612650149/albums/5831411963459001857?authkey=CO2427jF5I_vnAE

2011. augusztus 29., hétfő

Azt hinné az ember, elvesztem...

pedig dehogy... csak hát nem volt kedvem írni. Kicsit csendbe burkolóztam, elvonultam, vakacióztam a blogon is.
Közben voltam kicsit Zilahon, kicsit itt, kicsit ott... :) De azért legtöbbet itthon.
Hamar eltelt a nyári vakació, nekem a héten már vége is, már keszülődók az oviba, még sok dolgom van, de próbálom jól megszervezni a napokat, órakat. Varrogatok, főzőcskézek, takarítok, szortálok, a hazban teszek veszek, most még van ezekre több időm. Aztán kezdődik az ovi, és teljes gözzel előre.

És akkor jöjjön itt pár kép emlékeztetőül a nyárról... :)

Egy hetet Zilahon töltöttem a Volt Zilahiak Találkozója után. Nórikáztam kicsit a hétvégén, aztán sokat Petikéztem. Voltunk Petikével Krasznán is. Hannah és Vera nagyon örültek Petinek. :)


Aztán voltunk mennegzőbe Zilahon, sajnos képem nincs róla... utána pedig sátoroztunk 2-3 napot a Retyiben a Zenóga tónál. :) Jó volt együtt lenni Zsikéékkel és Ildiékkel. Zsolt sógor szuperül megszervezte, vezette a kirándulást. Elfáradtunk, de megérte a szép tájért, az együttlétért. :)

Ekkora csomaggal kaptattam fel a tóhoz... nem volt könnyű...


Ildikó nővéremmel a tó mellett...

Kedves Zsike barátnómmel... jó volt megint együtt tölteni pár napot. Meg kell ismételjük gyakrabban. :)


Kedvesemmel... itt mar rá lehetett látni a tóra... innen még bő fél óra gyaloglás...


Aztán itthon a sok munka és pihenés mellett néha, ha az anyukája elengedte, élvezhettük Jülia társaságát. Kis okoska, huncut, mosolygós gyermek. Már ügyesen áll... Gyakran megszeretgetjük egymást... :) Jól megszorongatja a nyakamat... jól is esik... :)


2010. április 18., vasárnap

A kertben

A tegnapi napot Rudicskán töltöttük, no és nagyon jól telt, persze utólag érzek egy kis izomlázat... valószínűleg a fűnyírás a tettes...
Mielőtt lenyírtuk a füvet, lefényképeztük a virágbaborult kertet.


Olyan jólesett a friss levegőn lenni, tenni venni, kifáradni, este kenegetni a Csongi leégett nyakát. :P Érdekes, hogy alig alig sütött a nap, de neki a nyaka meg a homloka már leégett. Mostmár megint kell magam után hordjam a védő olajat.

2010. április 5., hétfő

Százszorszépek




Oviból hazafelejövet találtam ezeket a százszorszépeket. Megálltam gyönyörködni bennük, és mivel nálam volt a fényképezőgép is, megörökítettem őket. :)

2009. május 21., csütörtök

Bepótolom a lemaradásomat 2

Tudom, nem ugyanolyan, mint ha akkor frissen írnék, és igazából nem is írok sokat, csak annyit, hogy Újkígyóson voltunk Szabó mamáéknál és közben a Szabadkígyósi kastélyt is meglátogattuk, mondjuk nem belülről, csak a parkját, de az is nagyon szép.








2009. május 7., csütörtök

Bepótolom a lemaradásomat 1.

Tudom, már régen nem írtam, pedig van miről. 
Még áprilisi beszámolóval is tartozom, hisz április végén látogatóban voltunk Sűlysápon, Ildiéknél.
Még húsvétkor megeggyeztünk, hogy meglátogatjuk őket, jgy felpakoltunk, és péntek délután elindultunk feléjük. Az a nagyon jó mindebben, hogy az utat, viszonylag rövid idő alatt megtettük, mert persze a magyar utak nem hasonlíthatók össze a mi román útjainkkal. 
Ildikó már nagyon várt minket.
No de, gondolom, nem is kell mondanom, hogy nagyon jól telt. Szuper dolog házban lakni. Van bőven munka, de mindezt a friss levegőn végezheted. Ott a kert, amit úgy alakíthat az ember, ahogy éppen jónak látja, és mindezzel egész évben lefoglalhatja magát szabad idejében, és emelett még gyümölcsöző is a munkája. Szombat este Zsolt is megérkezett, ki is mentünk érte a reptérre. Megjegyzem, most jártam előszőr reptéren. :) Tetszett, majd talán egyszer a repülést is kipróbálom. :)
Mit csináltunk a hétvégén? Hát...
Akkor itt felsorolom: 
1. Kertészkedtünk, palántoltunk Ildikóval
2. Főzicskéztünk, sütöttünk, mosogattunk, mindent elvégeztünk, ami a házimunkával jár.
3. Traccsoltunk, beszélgettünk, dumcsitunk, és mindezt kezdtük előről.
4. Olvastunk, ki mit... Én például szakácskönyvet.
5. Limonádét ittunk, és süttettük magunkat a nap sugaraival, és engedtük, hogy a szél borzolja a hajunkat (No persze a csongiét nem igazán sikerült összeborzolnia :) )
6. Megnéztük, milyen a piac Sűlysápon :)
7. Pizzáztunk :)
... és még ha nagyon megerűltetném az agyam, biztosan eszembe jutna, mi mindent még nem csináltunk.


No és akkor hadd fűszerezzem a beszámolót képekkel, nem sokkal, persze, nehogy megcsömöljetek.

Ja és akkor a ne felejtsem el, hogy gyíkot is lestünk. Sütkérezett a napon. :) (A képekről jutott eszembe)









2009. április 22., szerda

Föld Napja


Ma az oviban ez alkalomból versenyt szerveztünk az óvoda gyerekeinek. :) A környezetismereti versenyen a nagy és előkészítős csoportok és a magyar csoport voltak képviselve. 5 öttagú csapat vett részt a versenyen. A hangulat jó volt, a gyerekek élvezték, és a végén mindenki kapott KIS ÖKOLÓGUS oklevelet. :)
Képeket is tettem fel a csoport picasa webalbumára