2014. február 17., hétfő

Gerinctorna

Facebookon találtam rá, s ma ki is próbáltam a gerinctornát. Nagyon jó volt. Érzem, hogy kicsit be vagyok rozsdásodva, s egyre többszőr fáj a derekam, a hátam. Igyekszem bevezetni a programomba. Körülbelül húsz perc az egész, jó nyújtó, erősítő gyakorlatok.

Itt találtam Almássy Csilla gerincterapeuta videóit, és magyarázatot is mellé.


Itt pedig egy rővid torna, ülő munka közben, szünetet is kell tartani...Ugyancsak Almássy Csilla bemutatója.

2014. február 12., szerda

Hótaposótúra

Immár két éve tervbe vettük, hogy felmegyünk az Eke csapattal a Szárkőre tervezett hótaposótúrára. Tavaly sajnos elmaradt, aztán az idén, szinte nem tudtam elmenni, de a kolleganők és szülők segítségével sikerűlt megszervezni, hogy pénteken ne maradjanak a gyerekek felügyeletlenül. tartottam kicsit tőle, hogy nehéz lesz ez nekem, de nekivágtam. A Zsigória nyeregben parkoltunk, onnan penteken délután felgyalogolotunk a Kuntu meteoállomásra. Kedves fogadtatásban volt részünk, begyújtott csempekályhák, kedves meteós, jól telt el a délután, kellemes társaságban. Hála az Úrnaak, a legjobb szobát fogtuk ki négyen, Dénessel, Kingával és persze Csongimmal egy a lehető lehfüstmentesebb szobában aludtunk.
Szombat reggel nekivágtunk a Szárkő csúcsnak. Nagy szél volt, az első félóra után úgy gondoltam, hogy ezt én nem tudom végig csinálni, de összébbkötöttem a kendőt a kapucnim fölött, hogy ne vigye le a szél, nekidőltem a szélnek, és kapaszkodtam felfele. Csak ritkán történt meg, hogy le kellett guggoljak vagy térdeljek, hogy ne sodorjon le a szél, de kibírható volt, és a kilátás mindent megért. Sejtelmesen kúszott a hóréteg a föld tetején, ahogy fújta a szél. Az utolsó pár száz méter már végtelennk tűnt, de végre odaértünk. Behívtak a Szárkő meteoállomásra, teát főztek nekünk, kicsit megpihentünk, még felmentünk a csúcsra csoportképre, és indultunk vissza. Vártak a meleg szobák, teát, levest főztünk, beszélgettünk, pihengettünk.
Éjszakára megjött az ablakokat, ajtókat rengető, süvítő nagy szél, mint kiderűlt lenn a falvakban 120km/h-ás sebességgel is fújt, és jól megrongálta a háztetőket.
Reggel kellemes napsütéses szélcsendben indultunk le, otthagyva a gyönyörű havas tájat... Várt a sáros, rideg, hétköznapi város. Azért én a szívemben lehoztam azt az ámulatbaejtő csodás világot. Olyan, mintha Isten művészi tehetségét próbálgatta volna, gyönyörű volt.

Nekidőltem a szélnek

Csongival...


A Szárkő csücson a csapattal...


...és kettesben


Csonginak dőlve, pihenek, és várom, picit csendesedjen a szél, mert másképp visz el...


Gyönyörű tájra nézünk vissza a völgybe.


A cél felé törekszem...


Itt még a Kuntu a cél... gyönyörű napsütéses időben bandukoltunk felfele...


A csapat egy része...




Közel a célhoz


Szélfújásban