A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézimunka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézimunka. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 8., szombat

Első horgolt alkotásom

Mikor a nyáron Ildinél horgolni tanultam, még nem tudtam mire leszek egyáltalán képes vele. Hazajöttem, vettem horgolótűt, de nem volt itthon fonalam. Tanévkezdéskor az ovban szortálni szoktam, így előkerűltek a  fonalgombolyagok. Hazahoztam párat, hogy fogjak neki gyakorolni. Elkezdtem a sárga fonalat horgolni, pár sor után megláttam benne a barbie baba jövendőbeli szoknyáját. Elkészűlt a szoknya, és valósággal kiabált egy felső után. Aludtam rá egyet, és nekifogtam. És addig horgoltam, míg ez sikeredett belőle. Aztán ma még a hajpánt is elkészűlt, meg felkerűltek a gombok, a szoknya is hosszabbodott és az aljára fodrot is kapott. Ez lett a végeredmény. És szárnyalok a tudattól, hogy valami kezdetleges, tökéletlen, mégis szép és hasznos dolog kerűlt ki a kezemből. :)


Júlia babáját öltöztettem fel, amit édesanyjától örökölt. Már rég új ruhára vár a baba. Mostmár csak a Júlia reakciójára vagyok kiváncsi.

2011. március 16., szerda

Hála az Úrnak + kolázs

Gyógyulgatok, a hangom lassan megjön, süt a nap, itt a tavasz, - van okom a hálára. :)

Közben Lidia mind bátorít, hogy jegyezzem le a jó ötleteket, például, amiket az oviban használok.
Van egy olyan könyv, hogy Szünidei időtöltések nagykönyve... onnan vettem ezt az ötletet, ezzel a tehnikával készültek a nőnapi képeslapok az oviban. Élvezték a gyerekek, persze mi nem pont így készítettük, de aranyosak, szépek lettek, és mind egyediek. Minta lyukasztókat is használtunk... a színkombinálásnál, tanácsoltam, de az ő döntésük volt. A gyerekek korosztálya 2 és fél évestől 7 évesig.
Elvem a kézimunkával kapcsolatban, hogy amennyire csak lehet kreativ kézimunka legyen... és olyasmit készítsen elő az ember, amin látszodjon a keze munkája, és sikerélménnyel menjen haza... sajnos vannak kollegák, akik olyasmiket készítenek a gyerekekkel, amin a gyerek majd semmit nem csinál, vagy mert túl nehéz neki, vagy mert nem engedik, mert hát "akkor nem lesz elég szép". A másik dolog... miután egy tehnikát megtanítottal, hagyd a gyereket kísérletezni, kézimunkázni... csodás dolgok lesznek belőle...
Itt most a nyomaton volt a hangsúly, aztán másnap a kolázson. Ezúttal a kivágást én végeztem, időhiány végett is. Végül is előkészítettem az alapanyoagot, a nagyok tekerték a fonalat a karton darabokra, a nyomatnál ők festették a fonalat, nyomtatták, én nevet írtam.
Aztán a kolázsnál még színt tanácsoltam, de azt is úgy, hogy... ehez a nyomathoz x, y, z színű alap találna, melyiket választod? Aztán a virágnál... kipróbálgatták, megbeszéltük, hogy esetleg miért kellene változtatni, például pirosat pirosra miért nem teszünk...
Másik megjegyzés... csoportokban dolgozunk... egy két asztalnál, élőkészítve az alapanyag, az eszközök, festésnel, kézimunkánál, bárminél, a közös tevékenységek után... a nagyok még az asztalnál kapnak valami tennivalót, vagy ha befejezték csendben lehet játszani, kicsik is játszanak, színeznek, vagy asztali játékoznak... és akkor jönnek sorban, ahogy befejezte egy ül le helyette másik, a végén aki nem jött önszántából, megszólítom, hogy mindjárt szedjük össze, és ha ő is szeretne készíteni, most jöjjön, ritkán megtörténik, hogy a kisebb fiúcskákat unszolni kell, de legtöbbszőr mindenki jön. A végén aztán összeszedjük közösen, megcsodáljuk a munkákat. :)


És akkor itt jön a tehnika leírása a könyvből... :)


Persze az oviban 25 gyerekkel készültek, két nagyon zsúfolt napon... néhány lúrkóval magad körül, nagyon szép dolgokat lehet készíteni, kísérletezni.

2010. december 6., hétfő

Craft

most kivételesen szombaton este volt. Hetven körülre ugrott fel a létszám. És még így is, hogy előre bejelentkezünk, a szervező lányok alig tudtak mindent beszerezni ilyen nagy számban. Eért is lehetett tőbb téma közül választani... három fajta csillag, vagy koszorú... Nekem ehhez az egyszerű koszorúhoz volt most hangulatom. Persze nem magamnak készítettem... és az ajándékozottra is gondoltam, mikor elkészítettem... persze meg kell várja a karácsonyt, hogy megkapja... de már nincs messze... :) A Picassa weboldalon, megvannak az eddigi műhelyek eredményei is. Jó visszanézni például most a karácsonyiakat. :)


A hétvégén vásároltam is, sok idő után végre jó csizmát találtam, és nem méregdrágán... :) Karácsonyi ajándék... persze nem vártam meg vele az ünnepet, ma már felvettem. :)

És ma a csizmám sem maradt üres, kaptam csokit és virgácsot az oviban a Mikulástól. :)
Szép hetet mindenkinek.

2010. november 8., hétfő

Kézimunka

Ma fejeztem be a tortát...


Ezt kézimunkáztuk pénteken a gyülinél. Lehet tál, vagy lehet gyertyatartó.




2010. március 29., hétfő

Mozaik



Az utolsó alkotó körön ezt készítettem. :) Persze nem tudom, hova tegyem, de majd meglesz a rendeltetése.
És itt van a többi kép, persze ezeket mások késztették, de érdemes megnézni

2009. december 6., vasárnap

A tegnap

végre elkészűlt az adventi koszorúnk. Ma az ebédbél meg is gyújtottuk az első két gyertyát. :)

2009. december 3., csütörtök

Advent

Ó de rég nem írtam ide...
Annyi minden történik mostanában...
No de újra itt vagyok. Mostmár én is adventi hangulatban, karácsonyra készülődve.
Karácsonyi zene, képeslapok előkészítése, ja és ma találtam egy nagyon jó kézimunka oldalt, ahol sok édes, kedves, aranyos, jópofa dolgot lehet találni, relativ könnyen kivitelezhető ötletekkel: http://www.kreativ-kezimunka.com/kezimunka/karacsonyi-kezimunka.html
És itt főleg azokra gondolok, akik szeretnek horgolni, kötni, varrni, stb. Én is rá kellene valahogy hangolódjak. Majd horgolni is megtanulok, talán...

És adventi koszorúm nincs még. :( Utána kell járjak, lássam, hol találok alapanyagot. Csak az hiányzik.

Ja, az Elekes találkozón mindenki kapott egy igekártyát. Én a Zofóniás 3, 17-et kaptam:

"Veled van Istened, az Úr, ő erős és megsegít.
Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. "

Úgy azóta is megmaradt bennem ...

2009. november 19., csütörtök

2009. november 8

Igaz, vasrnapra esett a szülinapom, de hétfőn felköszöntöttek a gyerekek, és ezt a nagy napocskát kaptam ajándékba tőlük. Mostmár haza is hoztam és az egyik szoba ajtaját díszíti itthon. :)
Tudniillik én érdemlem a legnagyobb napocskát a gyerekek szerint. Nálunk ugyanis van zöld szorgalom szivecske, pirospont és napocska. A napocska két pontot ér, és azok kapj
k akik nagyon ügyesek.
A rajzok is a napocska körül mind nagyon aranyosak. :)

2009. október 28., szerda

Annyi mindenről be kellene számoljak

Például itt van a kézimunka. Egy hete, pénteken, vagyis nem is egy hete, és nem is éppen kettő, újból elkezdődott a kézimunka kör a Vox Domini gyülinél. Őszi faldíszt készítettünk. Én ezt ajándékba készÍtettem, Olginak. Náluk is voltunk látogatóba az elmúlt hétvégén. Azt szeretem ezekben a kézimunkakörökben, hogy jó ötletekkel kevés és olcsó anyaggal, amit kevés pénzért rendelkezésünkre bocsátanak, szakmai tanácsokkal ellátva, szép, aranyos, esztétikus dolgokat lehet készteni.


2009. augusztus 4., kedd

Ma

Feltöltöttem a picasara a nyaralásos képeket, mindet, ami kitehető, és nekifogtam kitanulmányozni a varrás művészetét. Gyakorlatilag is, de például neten is. Sokat olvastam, nézegettem, közben a MESKA weboldalra is ráakadtam, meg egy csomó jó alkotós blogra. :)
Még nem sok mindennel haladtam, de az oviból hazahozott babának hátha készűl majd pár jó ruhadarab kezdésnek, meg persze tarisznyát, meg táskát is szeretnék (sok szép táskát láttam itt ), meg szalvéta tehnikázni is, no de mindent csak sorba.

2009. június 16., kedd

7 eddig itt le nem írt dolog rólam

persze ha sikerűl hetet összeírnom:
  1. Kicsi koromtól óvónéni akartam lenni, és sikerűlt ezt az álmomat megvalósítani
  2. Volt ez előtt több mint egy éve egyrövid időszak, amikor pár napra megfordult az agyamban, hogy munkát váltsak. Akkor sem a gyerekek miatt, hanem kollegák, óvoda, meg sikerélmény hiánya és egyébb tényezők késztettek az elgondolkozásra. No de rövid időszak volt és nem bántam meg, hogy maradtam, no de ha választhatnánk más tanügyi rendszert, azonnal másikat választanák.
  3. Licis koromban, úgy emlékszem 11-ik osztályban készítettem meseillusztrációkat Magdinak, nagynénimnek, osztálydíszítés és bemutatás céljából origami tehnikával. Nagyon élveztem, és talán hamarosan megint nekifogok hajtogatni. A nyáron talán erre is sor kerűl.
  4. Nekifogtam átolvasni, tanulmányozni a Bibliát a Márta blogján olvasott beosztás szerint. Nekem eddig bevált. Szeretném kitartóan végigcsinálni, nem meglankadni. Eddig áldásos volt. :)
  5. Tavasz elején vettünk egy Singer varrógépet. Kipróbálni már kipróbáltam, de még sok a tanulnivalóm. A nyáron szeretnék megtanulni varrni, szeretnék szép dolgokat alkotni a varrógép segítségével. :)
  6. Gyerekkori álmom, és remélem valamikor valóra is válik, hogy legyen egy aranyos kis virágoskertes, udvaros, zöldségeskertes kis házam. Telek már van, csak házat kell rá építeni. :)
  7. Szeretem a rendet, de állandóan kell magam késztessem a rendrakásra. Aztán vannak időszakok, amikor állandóan teszek veszek, például, mikor nagyon kellene tanuljak, de nincs kedvem. Ezért is szeretném, most a nyaramat megszervezni, hogy a nagy hőség és a szervezetlenség, lustaság ne lopják el tőlem az Úrtól ajándékbakapott szabadnapokat.
No és idesüss. Sikerűlt 7 többé kevésbé új, eddig le nem írt dolgot ide lejegyeznem.

2008. december 3., szerda

Hobby

szinten szeretek kézimunkázni. Nekem kikapcsolódás, és persze szeretem a szépet, és örülök, ha valami szép kerülhet ki a kezemből, vagy például az oviban a gyerekeim kezéből. És igenis szép dolgok szoktak kikerülni a gyerekek kezéből is. 
A Vox kézimunka körén is készítettem pár képeslapot, meg egy scrabbook-ot is, azokról teszek fel pár képet. 


Ez Anikónak és Attinak készúlt eljegyzésre, de főleg Attinak... kell még ilyesmit készítsek. Eredetileg keretbe akartam rakatni, de már nem volt időm.


Holnap pedig Kingával közös nyiltórát tartunk, a kolleganőknek, vagyis Kinga vezetésével bemutatjuk, hogyan is kézimunkázunk mi, a magyar csoport, mert megvallva őszintén, mi vagyunk az egyetlen csoport akik gyakrolatilag is támogatjuk a gyerekek kreativitásásnak a fejlődését, engedjük, hogy fantáziadúsak legyeneke, nem szorítjuk keretek közé, ha nem muszáj, és sok tehnikát kipróbálunk velük, sőt kombináljuk őket. Majd képeket is rakok fel, valószínüleg a picassara. Most pénteken megint megyünk kézimunkázni a Voxba, és remélhetőleg Adina is jön és persze megint eljön Kinga is, a kolleganőm, mert tetszett neki elmúltkor. :)