2010. augusztus 27., péntek

Barátok

Barátokkal is találkoztam míg nyaralni voltunk.
Egyik vasárnap délelőtt kocsiba ültünk és elmentünk Kolozsvárra, hogy találkozzunk kedves barátainkkal, Zsikével és Leventével. Jó volt velük tölteni a napot, beszélgetni, feltöltődni, sétálni, hintázni. :)

Zsike és Levi


Csongi és én :)


Zsikével, legjobb barátnőmmel. :)

Zsike lencsevégre kapott. :)

Sajnos elég ritkán találkozunk velük, pedig... olyan jó lenne.

Aztán voltunk Nagy Csabáéknál is, csak persze a gépet elfelejtettem vinni magammal. DE náluk is nagyon jól telt. Babáztam, meg miccseztünk, beszélgettünk, Csongi játékokat instalált a fiuknak, amit persze már nagyon vártak.

Sajnos az idő hamar eltelt, mindenütt, de jól. :)


Krasznán

Mamáéknál is jártunk Krasznán. :) Örömömre, Magdi éppen beválalta pár napra Hannát és Verát, úgyhogy segíthettem neki. :)

Ez itt az én Bódis mamám, édesanyám édesanyja. Sokat nyaraltam Krasznán gyerek és tinikoromban. :)Szép emlékek fűznek oda. :)


Ő pedig Hannah, Melinda unokatesóm nagyobbik lánya. :) Homokozott az udvaron.


Ő Vera, a Hannah hugicája. Kis aranyos, és egyre ügyesebb. Amúgy anyum rájuk ügyel nap mint nap. :)


És itt van Magdi, az anyum hugicája, Verával. :)

Magdi sokat ügyelt ránk is annakidején. :) Aztán tanárnéni lett, majd tanÍtónéni, így bekerült dolgozni Zilahra. És persze a németet is sokat gyakoroltam vele. :) Később licis komban, majd első övönői éveimben, sokat segített nekem, és persze sokat csereélgettük az ötleteinket. :)

2010. augusztus 25., szerda

Bagos és Báylok

Nem meséltem még el nektek sok mindent a nyárról.
Két hetet a Szilágyságban töltöttem, rokonlátogatást mennyegzőkkel egybekötve.
Voltunk Bagoson a hugicámnál, és Bályokon Olga nényuséknál.
Aniko is volt velünk Bályokon. :) Jó volt kicsit beszélgetni, feltöltődni. :)

Az első képen Olga nényje, Anikó és én, Báylokon a kertben, napsütésben.


Anikó a hintán, Bályokon. :)


Tünde, az én kis unokahugicám, nagyon megszeretgetett, sőt, majdhogynem összeroppantott. :) Mikor kicsi volt, sokat babusgattam, amikor csak alkalmam adódott rá. :)


Bagoson, még első délután kimentünk két faluval arréb, a patakpartra, a hegy lábához kicsit uzsonnázni, és persze, sétáltunk egyet felfele a hegyre is. :)


Jól telt, jó volt hazamenni, tesókkal nagynénikkel lenni. :)

2010. augusztus 16., hétfő

Hazaérkeztem

Itt éppen indultunk már... még kértem Csongitól egy utolsó fényképet a nővérkémmel és az első unokahugicámmal. :)

Görcsölt a hasa és a lábamra fektettem. Itt már békésen alszik tovább. :)

Böfiztetek. :)

Az utolsó képen pedig Huba és Kázmér, a család többi tagja. :)

Újból itthon vagyok, és most éppen más dolgom lenne, de nem sok kedvem van hozzá, na de csak röviden, annyit, hogy Norikáztam, de nem Nórikáztam ki magamat, azaz, bírtam volna még Nórikázni. Jól telt ott az idő, sőt túl gyorsan eltelt. Mostmár itthon. Még egy hetem van a dolgaimat elrendezni, rendet rakni, bepótolni a bepótolni valókat, mert aztán jövőhéten már szolgálatos vagyok, és utánna még vagy 2 nap szabadság és már kezdődik számunkra az új iskolai év. Rövidnek tűnt ez a nyar, túl gyorsan eltelt, de azért jó volt, és persze, én még be se számoltam mindenről. :)

2010. augusztus 12., csütörtök

Nórikázok



Már szombaton eljöttünk Csongival. Ő elhozott és vasárnap haza is ment, és engem itt hagyott, hogy kedvemre "Kinorikázhassam" magamat.
És hát, mit mondjak, néha fárasztó, no de nagyon jó vele foglalkozni, böfiztetni, babusgatni, kényeztetni. Szeretem mikor a hasamon alszik... tudniillik, mikor görcsöl a hasa, a test melege a szuszogásom megnyugtatja, és mig Ildi pihen, és velem van, vagy ha álmából felébred mert görcsös... és már semmiképpen sem bírja az agyikójában... hát a hasamra veszem, dörzsölgetem a hátát és ő lenyúgszik... kivéve persze, ha azért ébred fel, mert már éhes. Mert akkor csak pillanatokra nyúgszik le, és olyankor csak az édes anyucija tudja megvigasztalni ennivalóval. :)
Közben persze itt főzicskézek, mosogatok, uborkát berakok, és egyebeket művelek.
No erről akartam itt beszámolni. :)
Vasárnap aztán megyek haza... és majd még a blogon is kell bepótoljak dolgokat, kéepeket felrakjak a vakációról, a találkozásokról, a szép pillanatokról. :)
Addig is további szép nyarat... :)