A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egészség. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 16., szerda

Még egy kicsit

fáj a torkom, és most kezd feloldódni, de azért nagyjából túl vagyok a hétvégi influenzán. Közben az oviban is sok a munka, itthon is, hamar telnek a napok... Őszintén már varom a tavasz üde melegét, a nem csípős friss levegőt, a virágzó fák illatát, de addig is egyszerűen örülök annak, ami van, és az életnek.
No és persze előre örülök a hamarosan bekövetkező találkozásoknak. :) Már nagyon várom...

Közben a hideg téli napokon még olvasgatok is, a Biblia mellett sok mást is... Így kerültek sorra a Zilahról elhozott Anny Wienbruch könyvek, amiket mindig is nagyon szerettem. A Vidám család, a Tizenegyen voltunk ... a sorozat masik könyve a Napsugaras ház nincs jelenleg meg, kell gondolkozzak hogy tini koromban kiét olvastam el... és a Nem vetettünk a szélnek című könyveit. Még megvan az Aranyőrség, amit már vagy kétszer elolvastam, de most megint előveszem.
Aztán még elolvastam Johanna Ruth Dobschinertől az Eletere választott című könyvet. Nagyon tetszett... mély vonatkozású, és úgy van leírva, hogy olvasása közben minden érzelmét átérzed. Zsidó lány Hollandiában a világháború idején... hogyan veszíti el családját, menekül meg a fogságba viteltől több alkalommal is, hogyan talál szerető szívekre és találkozik az Úr Jézussal is.


Kilábalok az influenzából, akkor megint Júliázhatok... :)


Napsugarasan szép napokat kívánok...

2009. augusztus 3., hétfő

Zilahon

Egy hetet Zilahon töltöttem, és bár sok volt a munka, jól telt. Végülis éppen azért mentem, hogy dolgozzak.
Anyumat megműtötték, és így én ott töltöttem egy hetet, hogy segíthessek neki, és kíméljem a munkától. Az operációjával nincs is baj, csak a lábán a visszerekkel, a térde alatt két visszér tojásnagyságúra nőtt, és megkeményedett, az operáció során. Na de a gyogyszerek segítségével, javul.
Zsúfolt hétvégével kezdődött a zilahi nyaralásom. Csongi elvitt kocsival, aztán hazajött és majd másik hétvégén utánam jött. Jó dolgom volt, ugye? Útközben arrafele, Olgiékhoz is benéztünk, és megcsodáltam a szép pociját (szeptember közepén kell szűljön), aztán miután mi megérkeztünk, félórára rá, Olga nénjéék is megérkeztek, és Tündét is hozták magukkal. Jöttek beteglátogatni. :) Később még érkeztek beteglátogatók.
Aztán Vasárnap reggel Anikó meg Atti is megjöttek Bagosról, és velünk töltötték a vasárnapot.
Hétfőn orvosnál jártunk a mamival, meg főztünk, sütöttünk, takarítottunk. Folytattuk kedden, meg szerdán. Gofrit is sütöttünk párszor, tudniillik a Balatonon vettünk gofrisütőt, és Zilahra is elvittem, hogy a mamiéknak is süssek gofrit, és míg ott voltunk négyszer sütöttem vele gofrit, kétszer édeset, kétszer sósat. :) Mindenkinek ízlett. :)
Aztán csütörtökön megjöttek Ildiék, estefele kimentünk velük Krasznára mamáékat meglátogatni, vittük persze a mamit is levegőzni. :) Krasznán aztán még atmentünk kicsit Melihez a céghez, neki is kerekedik jól a pocakja, ő október elejére várja a babát, :) meg Ildust is meglátogattuk, én még egy kicsit homokoztam is a kis Sárával.
Pénteken reggelizés és gofri sütés után elindultunk Bagosra. A mamit elvittük Anikóékhoz, hogy pihenjen a friss levegőn, mi pedig fürödtünk egyet Magdival meg Mártával. Aztán délután Aniéknál szétnéztünk, meg töltött paprikát ettünk, finomat :) Ancsika, köszi a szeretetteljes meghívást és fogadást.
Este még a városba is kimentünk Ildiékkel, városnapok voltak, és vásár volt a főutcán. Ott vettük meg maminak a római tálat is, közeledő szülinapja alkalmából. :)
Szombaton reggel elmentek Ildiék, és délután megjött az én kedvesem. :) Ja és szombaton este szép tüzijáték volt, ami az ablakból is jól látható volt. :)
Aztán vasárnap már indulás is haza.
Hamar eltelt a hét de jó volt, és ami nagyon jó volt, hogy sokat beszélgettünk a mamival, sokat mesélt arról, hogy milyenek voltunk mikor kicsik voltunk, meg hogy ő hogy élte meg a fiatal házas éveit. :) Köszike, mamikám. :)
Ja és képeket ne kérjetek. Elvittem a gépet magammal, de elfelejtettem használni, azaz túl jól telt, nem volt idő a fényképezésre. :)

Na és ma már itthon. :) Jó volt otthon lenni, de jó itthon is. :)

2009. június 6., szombat

Köhögés, frizura, osztálytalálkozo, Isten közelsége...

A torkom még mindig beteg...Istennek hála lázam már nincs. De az a legidegesítőbb az egészben, hogy lefekvéskor, mikor aludni kellene hirtelen elfog a száraz köhögés és majd semmi se csillapítja. Az éjszaka végülis Golia mentolos cukorkával a számban aludtam el és mintha arra ébredtem volna reggel fél hét körül, hogy kész elfogyott a mentolosság a számból, és akkor megint elkezdtem köhögni, és persze felköltöttem a kedves Csongimat is, aki már vagy 3 éjszakája tűri ezt.
Ráadásul ma osztálytalálkozója is van, és reggel fél tízre kellett menjen a suliba, én meg nem hagytam aludni. És persze én utána még visszaszundiztam, de ő nem.
Szóval ma este osztálytalálkozóra megyünk.
Ezért is, de nem csak ezért, hanem például azért is mert a jövőhéten évzáró előadás lesz, plusz csak úgy a saját kedvemért is, meg hát mert szűkséges is volt, ... a tegnap elmentem hajat vágatni. No nem nem tudom milyen különleges más frizura, ugyanaz mint volt, és tényleg éppen csak a végéből vágott Sabina, no meg persze a frufrumat. No de a lényeg lényege, hogy jól esett. És ma megmostam és megszárítottam, és meg voltam vagyok elégedve a hajammal. Szeretem a frufrut is, de szeretem nélküle is, így hát mikor levágatom van frufrum, ami ki is tart vagy 2 hétig, aztán már túl hosszú és akkor másképp fésülöm, máskép szárítom.
No de megyek is, mert még kell takarítsak, tanuljak, még nem tudom mit vegyek fel a találkozora, és nem tudom mit várjak el ettől az estétől. Ami jó, hogy leszenk ismerőseim is ott, a gyüliből is, de az oviból is. Két anyuka is az oviból osztálytársa volt Csonginak 5-8ba, és ők is ott lesznek, mert a másik osztály is velük tartja a találkozot.
No, majd ha lesz mit, akkor mesélek, ha nem mást a benyomásaim. :)
Addig is szép, áldott hétvégét. És ne felejtsétek el, Isten megigérte a Zsidók 13:5-ben, hogy: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged"

2009. június 3., szerda

Gondolatkavalkád

Valahogy kiestem az írásból már. Sokszor olyan nehez fogok neki blogot írni.
Részben azért mert sokat ülök a gép előtt, tanulás ügyben, és akkor a kikapcsolódást próbálom nem a gép előtt megejteni, másik meg... ha elolvasom a blogokat, utána, már eltelik az idő, és mindig azt mondom, majd holnap.
No, mit mondjak... a héten kötelező pihenésen vagyok. Vasárnap lázasan ébredtem, és azóta itthon kuksolok, és próbálok közbe még tanulni is a vizsgákra. Ma van az első vizsgám ebben a szeszióban. Nem mondom, jobban is felkészűlhettem volna, de na, igyekszem én... Mosstmár láz nincs, csak fáradtság és köhögés, fejfájás. No de az Úr vigyáz rám idehaza is.A héten pihenek, új erőre kapok, aztán a jövőhéten muszáj lesz új erővel kezdeni. Ott lesz az évvégi szerep, a további vizsgák, és még sokminden más.
Nem panaszkodom. Jól vagyok, a tegnap még olvastam is, pihenés, tanulás után, és jólesett csak úgy magamba szippantani a gondolatokat, anélkűl, hogy arra gondoljak, hogy jajj, ezt úgy olvassam, hogy vizsgáznom kell belőle. No persze, úgy olvasok, hogy a lényeg meg is maradjon a fejemben, sőt, forgatom a fejemben a gondolatkavalkádot, no de nem ugyanaz, mintha vizsgára tanulnák. :)
Még csak annyit, hogy ne felejtsétek el, az ÉLET CSODASZÉP!

Ja, és ami hálával tölt el, hogy egy gondoskodó férjem van. :)

2009. április 1., szerda

Mit tegyek, ha töredezik a hajam?

innen olvastam 
Bizonyára sok lány, illetve hosszú hajú fiú küzd azzal a problémával, hogy töredezik a haja. No, de mit lehet ilyenkor tenni? Hiszen egyik legfőbb ékességünk a hajunk, így hát egyáltalán nem mindegy, hogy mit teszünk a szépsége érdekében. Ha megfogadsz néhány praktikus tanácsot, akkor hajadat könnyen egészségessé és csillogóvá varázsolhatod...
Semmiképpen sem kell megijedni, hiszen a töredezett hajon is lehet segíteni, van megoldás arra, hogy a fénytelen, kiszáradt hajszálakat újra selymessé és csillogóvá tegyük. Például ne nagyon használj hajsütővasat, mert úgy frizurád elveszti nedvességtartalmát, kiszárad, fénytelenné és rugalmatlanná válik. Sőt, ha a hajvégekről a pikkelyek már teljesen lekoptak, és a hajszálak szétválnak, akkor a hajad könnyen olyan lesz, mint a szalma. Természetesen mindig a legjobb a megelőzés, de ha már bekövetkezett a töredezettség, akkor is van néhány hasznos praktika:

1. Vágasd sűrűbben!
A hajszál töredezett végével nincs mit tenni, jobb, ha minél előbb megszabadulsz tőle. Frissítő vágást kérve látogass el egy fodrászhoz!


2. A dauer és a festék

A gyakori dauerolás és a nem megfelelő minőségű hajfesték nagyban hozzájárulnak a haj kiszáradásához, töredezéséhez. Ne fesd és dauerold túl sűrűn, hagyj szünetet a kémiai kezelések között! Igaz, hogy így meg kell várni, amíg a festékes, illetve a dauerolt rész lenő, de néha hagyni kell a fejbőrt és a hajszálakat is fellélegezni.

3. Mosás előtt nem árt a meleg, olajos pakolás
Felmelegített szezám-, olíva-, jojoba-, mandula- vagy búzacsíraolajjal kend át a hajszálaidat, tekerj a fejedre fóliát és törülközőt, tartsd melegen 30 percig, majd moss hajat! A növényi olajok pótolják a haj nedvességét, regenerálják a töredezett hajat.

Nos, ha ezzel megvagy, akkor következhet
a szakszerű hajmosás.


4. Hogyan mosd a hajad?
Nedvesítsd be a hajadat, majd a sampont lágyan masszírozd fejbőrödbe! A töredezett hajjal kíméletesen kell bánni, tehát semmiképp se dörzsöld! Kerüld a túl meleg vizet, mert attól a haj fénytelen és merev lesz! Minél langyosabb a víz, annál jobb. Ügyelj arra, hogy a hajbalzsamból a fejbőrödre minél kevesebb kerüljön, inkább a hajvégekre juttass többet!


5. Masszírozd a fejbőrödet!

Hajmosáskor masszírozd a fejbőrödet ujjbegyeddel, körkörös mozdulatokkal, 3-5 percen keresztül! Ennek hatására javul a hajhagymák vérellátása, gyorsabban távoznak a káros anyagcseretermékek, sőt gyorsul a haj növekedése is. 

6. Válassz kímélő sampont!
Kerüld az erős tisztító hatású samponokat, mert szárítanak és roncsolnak! Válassz gyengébb, száraz-töredezett hajra való sampont! Természetes változata a "házi tojássampon", amely magas fehérjetartalmú, így selymessé és kezelhetővé teszi a száraz hajat. (Két tojást verj habosra, és masszírozd a fejbőrbe! Pár percig hagyd hatni, majd öblítsd le langyos vízzel! Végül almaecetes vagy citromleves vízzel öblítsd le a hajadat!)

7. A  természetes alapanyagú hajöblítéssel folytatjuk.

1. Ginzeng: ez egy gyógynövény, amely pótolja a száraz haj elvesztett nedvességét, a hajat rugalmassá és fényessé teszi. 1/3 csészényi növényt önts le 2,5 dl forrásban levő vízzel, és hagyd állni 15 percig! Majd szűrd le, és miután langyosra hűlt, öblítsd át vele hajadat a hajmosás végén!

2. Almaecet: önts 1 kanál almaecetet fél liter langyos vízbe, és ezzel végezd az utolsó öblítést! Az almaecet tonizál, eltávolítja a samponmaradványokat, és a hajat selymessé, csillogóvá varázsolja.

3. Citromlé: 1 citrom leve és fél liter víz (ásványvíz még jobb) keverékével fejezd be a hajmosást! 

4. Világos sör: a sör a magas B2-, B6-vitamin, biotin- és folsavtartalma miatt táplál, fényesít, tartást ad a hajnak. Hajmosás után vidd fel és oszlasd el egyenletesen a nedves hajadon, majd öblítsd ki, és hagyd megszáradni! 


5. Mire vigyázzunk a hajrögzítéskor?
Használj alkoholmentes zselét és hajlakkot! Ezek kevésbé szárítanak.

Szó volt már a hajmosásról és a hajöblítésről is, tehát következhet a szárítás és a fésülködés. Hiszen ilyenkor télen vizes hajjal nem lehet kimenni az utcára.

1. Hogyan szárítsd a hajadat?
Ne dörzsöld a nedves hajadat, helyette csavard törülközőbe pár percre, majd hagyd megszáradni szobahőmérsékleten. Erre azonban sokszor - különösen télen - nincsen mód. Ha hajszárítót használsz, akkor 10 cm-nél ne tartsd közelebb a hajadhoz, és alacsony fokozatra állítsd! A forró levegő ugyanis roncsolja a hajvégeket, ugyanúgy, mint a formázáshoz használt körkefe vagy hajsütővas.

2. Fésülködj helyesen!
A fésülködés segít eltávolítani a töredezett hajvégeket, és eloszlatja a termelődött faggyút a hajon, így ápolja, és fényesebbé teszi azt. A vizes hajat azonban semmiképp se ráncigáld fésűvel vagy kefével, mindig hajmosás előtt fésüld ki a hajadat! Használj nagyobb fogú, természetes alapanyagú (fa vagy csont) fésűt!

3. Hajszépítés szájon át
A szép és egészséges hajért elsősorban az A-, B-, C- és E-vitaminok, valamint a kalcium és a vas felelős. A vas fő természetes forrása a spenót és a sóska, ezenkívül egyél sok zöldséget, gyümölcsöt, rostban gazdag táplálékokat, és igyál legalább két liter ásványvizet naponta! Kúraszerűen fogyaszthatsz nyers élesztőt, illetve élesztő- vagy karotin kapszulát.

Ezzel a kezelés lezárult, és meg is fejtettük a csillogó és egészséges haj titkát. Ápold te is a hajadat!

Tavaszi lábápolás

innen olvastam róla.

Bár még kilépve az utcára metsző hideg fogad minket, előbb-utóbb most már beköszönt majd a tavasz. És a hosszú tél alatt biztosan a te lábad is elgémberedett, gyakran izzadt bele a meleg cipőbe. Nem árt tehát, ha felfrissítjük egy kicsit! Tarts velünk, tanulj meg néhány praktikát, amellyel a lábadat is üdévé és széppé varázsolhatod!


1. Az első a kényelmes cipő! 

A láb ápolása a megfelelő cipő kiválasztásánál és tisztántartásánál kezdődik. Mindenképpen természetes anyagú, jól szellőző, kényelmes, rugalmas talpú cipőt hordj! A legjobb, ha két egymást követő napon nem viseled ugyanazt a lábbelit, de ha ezt nem teheted meg, akkor 2-3 naponta mindenképp iktass be egy cserét! A levetett cipődet hagyd szabadon szellőzni legalább egy napig, és fertőtlenítsd formalinnal átitatott vattával! Ezzel megelőzheted a kellemetlen lábszagot és a lábgombásodást.

2. A láb tisztántartása
Szabadítsd meg a bőrödet a rárakódott szennyeződéstől és bacilusoktól! Lehetőleg PH-semleges, szappan- és alkoholmentes mosakodószereket használj, mert ezek nem szárítják a bőrt! Moss minden nap lábat! 

3. Az ápolt körmök 
A körmödet áztatás előtt, szárazon lehet szépen formázni. Ne vágd ki a széleket ollóval, hanem reszeld őket egyenes formára körömreszelővel, így elkerülheted a benövéseket és az egyéb sérüléseket. A körömreszelést mindig egy irányba végezd, különben a körmök behasadnak és érdesek lesznek.

 A bőr puhítására alkalmas egy 10-15 perces, melegvizes, kellemes, vérkeringést fokozó, gyógynövényes vagy illóolajos lábfürdő.

4. Duzzadt és fáradt lábra: Csöppents a lábvízbe menta-, illetve citromfűolajat, vagy adj hozzá kakukkfűteát és egy evőkanál tengeri sót! Hatásos lehet, ha főtt krumpli levét is öntesz a lábvízbe.

5. Kiszárad lábra: Keverj össze fél csésze mézet egy csésze langyos tejjel, és tedd bele a lábvízbe! Hidratálja a bőrt, ha 3 kanál olívaolajat is adsz a lábvízhez.

6. Izzadékony lábra: Főzz egy liter teát diólevélből, kamillából, cserszömörcelevélből, és ha lehűlt, add hozzá a lábvízhez!

7. Lábgomba esetén: Almaecetet vagy diólevél-, tölgyfakéreg-, illetve fehérürömfőzetet önts a lábvízhez!

Ha a mosdótál aljába néhány kerek kavicsot is szórsz, és lábfürdőzés közben taposod őket, akkor egyben talpmasszázst is végzel, amely nagyon jót tesz az egész szervezetednek.

Folytassuk hát a kezelést a körömágybőr ápolásával!

8. Nemcsak a körömről, a körömágyról sem szabad elfeledkezni!
Óvatosan told vissza a körömágy bőrét, és soha ne vágd le! Ha bőröd érzékeny, fertőtlenítéssel fejezd be a műveletet, vagy alkalmazz körömágyápoló olajat!

9. A bőrradír és a kezelés
- Az elhalt hámsejteket bőrradírral távolíthatod el. Egy evőkanál olívaolaj és két evőkanál tengeri só keverékével dörzsöld át a talpat és a lábhátat! Akár körömkefével is rásegíthetsz. 
- A vastagabb bőrkeményedést habkővel vagy sarokreszelővel távolítsd el! 
- Tyúkszem esetén érdemes szakemberhez fordulni, de ha otthon próbálkozol vele, akkor tapasszal, ecsetelőkkel vagy szódabikarbónás vízben áztatással, majd vérehulló fecskefűvel való ecseteléssel kezelheted.
- Berepedt sarokbőr esetén távolítsd el az esetleges felgyűlt bőrrétegeket, majd használj sarokpuhító kenőcsöket, balzsamokat!
- A besárgult körmöket dörzsöld át citromhéjjal, amely kiváló fehérítő!Szó volt már a lábtisztításról, a körmök ápolásáról és formázásáról, a bőrradíros kezelésről, úgyhogy végezetül folytassuk a láb nyugtatásával!


10. Hidratálás és masszírozás
Kend be a lábhátat és a talpat bőrnyugtató, hidratáló krémmel, és a lábujjaktól a sarok felé körkörösen masszírozd át! Alkalmazhatsz olívaolajos vagy krémes pakolást is: kend be a lábadat vastagon, tekerd be meleg törülközőbe, majd 3-5 perc múlva öblítsd le!

11. Töröld szárazra, és pihentesd!
Alaposan töröld át lábaidat, majd kissé felpolcolva pihenj egy kicsit!

12. Tornáztasd!
Javul a láb vérkeringése, ha mindkét irányba bokakörzéseket végzel, lábujjaiddal felemelsz a földről egy ceruzát, illetve lábmasszírozó hengert vagy teniszlabdát görgetsz a talpaddal.


13. Éjszakára krémezd be!
Reggelre selymes lesz a bőröd, ha lefekvés előtt alaposan bekened lábaidat hidratáló krémmel, és vastag pamutzokniba bújtatod őket.

Előre a gyönyörű lábakért!


Irtsuk ki a korpát!

Itt olvastam:


Ugye, milyen kínos, amikor sötét pólónkkal borított vállunk hólepte tájjá változik a korpától? Van, akinél csak ideig-óráig tart a kellemetlenség, van, aki éveken át küzd vele. De valahogyan mindenképpen meg kellene szabadulnunk tőle. Tarts velünk most, és reméljük, sikerül!


Az emberek mintegy 66%-a szenvedett vagy szenved a korpa okozta kellemetlenségektől, tehát nem ritka jelenség. Oka egy gomba, amely minden ember fejbőrén megtalálható, ám ha túlzottan elszaporodik, gyulladást okoz. A szervezet védekezésképpen fokozza a bőrsejtek képződését, de ezáltal gyorsul az elszarusodott hámsejtek leválása is, ami pikkelyképződéssel és gyakran viszketéssel jár.

Ha te is küzdesz ezzel a problémával, akkor most lássuk, mit tehetsz ellene!

1. Gondosan válaszd meg a samponodat!
Használj bőrsemleges, gyógynövényes sampont! Ha sűrűn kell hajat mosnod, kissé hígítsd fel fejbőröd kímélése céljából! Ha bőröd zsírosan korpásodik, azaz a pikkelyképződés mellett zsíros tapintású, akkor segíthet a csalán- vagy zsályasampon. Ha szárazan korpásodik a hajad, azaz a fejbőrödet megdörzsölve ujjad száraz marad, de van pikkelyképződés, sőt viszketés is, akkor a méz alapú növényi samponok használata javasolt. Semmiképp ne dörzsöld a fejbőrödet, inkább lágyan masszírozd, majd hajmosás után alaposan öblítsd le! Súlyos korpásodás esetén ne kísérletezz erős hatású gyógysamponokkal anélkül, hogy orvoshoz fordulnál!

2. Ápold és kényeztesd fejbőrödet!
Ha hajmosás előtt egy maréknyi szódabikarbónát dörzsölsz fejbőrödbe, az segíthet megszabadulni a korpától. Ha a korpásodást zsírosodás kíséri, érdemes csalános vagy zsályás, míg száraz korpásodás esetén rozmaringos, kakukkfüves vagy kamillás hajöblítőt használnod hajmosás után. Vérkeringés-javító és nyugtató hatású a borsmenta hajvíz vagy a bőrtípusodnak megfelelő hajszesz is. Száraz, korpás fejbőr esetén segítenek a növényi olajos pakolások: tápláló, vitalizáló, hidratáló hatású az olíva-, mandula-, búzacsíra-, avokádó- vagy kókuszolaj. Este masszírozd lágyan a fejbőrödbe, fedd be a hajadat kendővel, és reggel öblítsd le!


3. Kerülj mindent, ami "drasztikus"!
A fejbőr számára drasztikusnak számít minden erős mechanikai hatás: a túl meleg öblítővíz, a törölközővel való dörzsölés, a hajszárító forró levegője, viszketés esetén a vakarás, de a kémiai hatások is, mint a dauer, a hajfestés vagy a szennyezett levegő.

4. Relaxálj!
A túl sok stressz szintén korpásodást idézhet elő. A legjobb védekezés, ha megtanulsz meditálni, egy kicsit lelassulni és befelé figyelni. 

5. Táplálkozz helyesen!
Egyél sok zöldséget, gyümölcsöt és rostban gazdag táplálékokat, kerüld a túl sok cukor, valamint állati zsiradék fogyasztását, és amennyire lehet, mindent, ami nem természetes. Bőrhámlást, korpásodást okozhat az A-, a B2- és az F-vitamin, valamint a cink hiánya is.


6. Igyál sok folyadékot!

Belsőleg hidratálja a bőrt, ha naponta legalább két liter folyadékot iszol ásványvíz, gyógytea vagy friss gyümölcslé formájában.

7. Védd az immunrendszeredet!
A legyengült immunrendszer sok egyéb betegség mellett korpásodást is okozhat. Sokkal kifizetődőbb megelőzni a problémákat, mint kialakulásuk után kezelni őket. Ezért tegyél meg mindent, hogy szervezeted ellenálló legyen!

8. Mit tegyél nyáron?
A napfény gyógyír a korpás fejbőrnek, ezért használd ki áldásos hatását! De vigyázat, ne ess túlzásba, mert a túl sok napozás a haj száradásához, töredezéséhez vezethet! A légkondícionáló berendezések szárítják a levegőt, és ez is korpásodást okozhat, ezért amikor nem muszáj, ne tartózkodj olyan helyen!


9. Mire ügyelj télen?
Bár ez a kérdés most nem aktuális, de hideg időben is szellőztess gyakran, és használj párologtatót, mert a fűtés szárítja a levegőt! És ami nagyon fontos: ne utálj sapkát hordani, mert a megfázott fejbőr könnyen korpásodik! Ügyelj arra, hogy a sapka természetes anyagból készüljön, jól szellőzzön, ugyanakkor melegítsen is!

Előre a szép és egészséges fejbőrért!


Még sok jó cikket találtam itt.