A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 10., csütörtök

Második felvonás...

Hála a fotósoknak, nem csak az agyunkban tároljuk el a szép emlékeket.


Volt Larázás bőven. Én nagyon örültem neki, még a pelenkázásnak is. Megvallom, szeretek pellenkázni. Volt amikor Lara is kérte anyukája jelenlétét, de amikor nem, akkor más is foglalkozhatott vele. Szinte versengés volt, hogy ki etesse, ki játszodjon vele... :)

Lara-time...


Az 5 nap alatt míg ott voltunk bő ellátásban volt részünk. Márta és Krisztina szuper jó menűt allítottak össze nekünk, így már csak az előkészítésben kellett segíteni. Ennyi kéz között szinte elveszett a munka. Végig volt tea (menta, téli, fekete) meg kávé, meg mindenféle másinnivaló, nassizni is állandóan lehetett a le nem ürülő aprósüteményes talcáról.. A kirándulások mellett volt idő szilveszter estére is mindenféle finomságot elkészíteni, sőt szülinapra még fincsi tortánk is volt. :)


A kirándulgatás, konyháskodás, beszélgetések mellett volt idő az olvasásra is. Én olvastam még miután mindenki elvonult aludni is.


Nóri játszott a lányokkal, rajzolt, olvastatott magának, elvolt másokkal is, persze, azért leginkább anya kellett neki. És most, hogy Larának volt elég peszrája, kiharcolt magának minden kis szabad percet.


Meglepetésünkre a kirchbergi fúvós megkántált minket. Kaptak sütit meg finom magyar bort érte. :)


Nagyon jó volt, hogy szép időt fogtunk ki... nem volt hó, de végülis nem volt baj, mert így napsütésben lehetett sétálni. A vadasparkban volt egy kis hó, persze nem az utakon, meg néhányan voltunk hótaposó túrán is fennebb a hegyekben, szóval, aki nagyon akrt tudott havazódni valamennyit. Annyira élveztük a sétálgatást, hogy még szilveszter éjszaka is kimentünk egyet sétálni a faluba.


A kis Szekrényes család... :) Édes pillanatok... :)


Kirchberg gyönyörű vidék, szép házakkal, kedves emberekkel, jó kirándulóhelyekkel. Jó lenne arrafelé lakni. :)


Ottlétünk egyik fénypontja a mikroszkóp volt. Csongi nagyon élvezte. Zsilett pengével metszett a lányoknak ibolya levelet vékony szeletekre. :) Nem csodálnám, ha előbb utóbb, valamilyen alkalomra mikroszkópot kérne...


Végűl pedig egy kép a regensburgi Szent Péter Katedrális belső karácsonyi díszítéséről. Nagyon tetszett. Amúgy több helyen is a városban voltak egyszerűen fehér égőkkel esetleg nagy szalmadíszekkel feldíszített fenyőfák. Gyönyörűek voltak.


Boldog Új Évet minden erre tévedőnek!

Itt vannak a képek külön kölön is.... https://plus.google.com/photos/111226944910612650149/albums/5831411963459001857?authkey=CO2427jF5I_vnAE

2013. január 9., szerda

2012-ből 2013-ba

német földön léptünk át. Jó kis csapat gyűlt össze Mártáéknál Kirchbergben ünnepelni. :)

Nincs kedem most hossyan írni, de egy kis képes beszámolót csak összedobok... legyen mi segítsen emlékezni. :)

Próbáltam Larával cumi nélküli képet készíteni... Ezen egyezkedünk éppen. Én kivettem a cumit, ő fogta, megforgatta és visszarakta. :)


Fért bele egy kis Zsikézés is. :) Jó volt. :) De még van bepótolni való elég...


Sétáltunk Ildivel, Nórival és Larával a környéken. Összefutottunk a fenyképezőgéppel és gazdáival.


Sikerült néha kedvesem közelébe is férkőznöm, sőt egyet kirándultunk is együtt, bemelegítettünk a hotaposó túrára, persze fényképezőgép nélkűl.


Szülinapoztunk. :)


Jó kis női egylet gyűlt össze.  :)


Regensburgba is ellátogattunk. Gyönyörű város... :)

a Duna partján...

Séta közben... Larázgattam...is


Szilveszteri party. :) A gyerekek is élvezték, de mi is :)


Szuper jó kis társaság gyűlt össze. Jó lenne repetázni belőle valamikor, valahol :)


A Larázgatás, kevés Nórizgatás (anya csak egy lehet, az az egy pedig pótolhatatlan) bearanyozta a napjaimat.


Volt benne hótaposó túra, vadaspark látogatás, sétálgatás, IKEAzás, városnézés, konyháskodás, filmezés, nevetgélés, ünneplés, torta, lufik, gyertyák, ajándékok, babázgatás, kántálás (minket kéntélt meg a fúvós), társasjátékozás, állatok babusgatása, illetve kergetése, keresése, babakocsi tologatás, Nóri repítés... és meg mi minden más... és persze pihenés is.

És akkor pár gyakran elhangzott szó, mondat, ami meghatározta az ottlétünket... 

"Van valaki a fűrdőben?"

"Látta valaki a csészémet?"

"Hol a cumi?"

"umfair"

"...bla-bla-bla...anyaaaaa....!"



2011. november 7., hétfő

Kis vakációnk 3

Ancsiéktól aztán tovább gurultunk Krasznára... Itt meglátogattuk Bódis mamát és tatát. Jó volt leülni velük csak úgy egy pár órát beszélgetni, nem rohanni. :) Akárhányszor megyünk, mindig mások... hiszen közben öregednek... tetszik, hogy áldásnak vesznek minden egyes napot, amit még az Úrtól kapnak.

Aztán Leventét és Zelmát is meglátogattuk új otthonukban. Alakulóban van az otthon, de ami már kész van, abban benne van a lelkük. :)

A késő délutánt és estét a Kocsis családnál töltöttük, mamival együtt. Vera meg Hannah már egész nap vártak minket. :) Alig birtak egymásra várni, mindegyik mesélni akart, meg mutatni a játékait, a füzeteit. Verával aztán mondókáztunk is, amit nagyon élvezett... (Hejj, Gyula, Gyula, Gyula, Szól a duda, duda, duda, Pest, Buda, Buda, Buda, Pattogatott kukorica. :) )

Az éjszakát Meliéknél töltöttük. Reggel aztán még játszodtunk egy kicsit, meg együtt reggeliztünk. :)





Innen indultunk aztán tovább mamiékhoz, ahol már nagyon várt a papa :) meg Iszi. :) Otthon aztán mindig gyorsan telik az idő... most is hamar eltelt... hamar eljött a vasárnap reggel...

Csongi amúgy egész szombaton betegeskedett, gyomorrontás felésége volt... vagy talán valami vírus... Hála az Úrnak vasárnap reggelre már jobban lett, úgyhogy nyugodtan indulhattunk haza...

Délután 3-ra már itthon is voltunk, ahol anyuka már nagyon várt minket, és kellemes meglepetésünkre Júlia se felejtett el minket. :)

Kis vakációnk 2

Ildiéktől egyenesen Anikóékhoz mentünk, Bagosra. Kellemesen eltöltöttünk ott egy délutánt, meg egy délelőttöt. :) Itt aztán Petikézhettem, mikor nem aludt Petike. Megnőtt Petike és ügyeske lett. :) Olyan mint a gyorsvonat... :)

Kis mosolygos az unokaöcsikénk, és olyan aranyos, mikor meg akar valamit  vagy valakit szeretni. :)






Innen aztán másnap délben ebéd után indultunk tovább. :)

Kis vakációnk 1

Az ovisoknak és kisikolásoknak volt egy hetes kisvakáció október utolsó hétvégéjén. Kaptunk az alkalmon, kivettünk mindketten egy hét szabadságot és elindultunk...

Előszőr Ildikóékhoz Sülysápra... Péntek este érkeztünk. Nórikával hamar összebarátkoztunk... újra :)
Aztán szombaton lementünk a Balatonra, meglátogattuk Elekes tatát és Jolánkáékat. :) Jó volt kicsit beszálgetni, mindenkivel találkozni. :)

Útköben megálltunk a Balatonparton is. Ott készűlt pár kép...






Jolánéknál Nórika alvás után... :)


Jolánka finomságokkal várt minket :)

Ildiékkel voltunk aztán Ikeázni, bevásárolni, még könyvtárban is. Sajnos hamar teltek a napok... Ami nagyon jó volt, hogy sok mondóka rám ragadt, miközben Nórival mondókáztam. Jó volt vele játszani... :)
Szerdán aztán... "megint csomag, megint táska, megint kész az indulásra...:)" felpakoltunk és útnak indultunk...

2010. július 27., kedd

Újra itthon


Több mint két hét után, újra itthon vagyunk.
Próbálok visszazökkeni az életbe, kipihenni a két hét fáradalmait, helyrezökkenni.
Na persze nem azt mondom... mert hát nagyon jó volt, felüdülni, találkozni kedves rokonokkal, ismerősökkel, együtt örülni az ifjú párokkal, beszélgetni, látogatni, babázgatni, merg persze segíteni, mosogatni, takarítani, főzni és egyebek.


2010. március 11., csütörtök

Internet, olvasás, utazás és egyebek

már rég nem írtam.
Mostanában egyre kevesebbet ülök a gép előtt, amennyit ülök, az a munka, mikor tervezek, nyomtatok, meg keresek. Minden nap hamar megnézem a mailjeimet, néha blogot is olvasok, de most valahogy nem igazán jön, hogy sokat üljek itt, pedig azért érdekel mi történik veletek, a töbiekkel, és úgy másokkal.
Na de azért olvasgatok mostanában, megint elég sokat, meg sokat ülök az oviban, eltelik az idő az úton, oda meg vissza, meg rendeznivalók.
Közben azért igyekszek egy héten egyszer a Szekrényes családhoz is felmenni, kicsit mindenkivel lenni, Lidiával beszélgetni, meg Csengének olvasni, Anitával játszani, Balázzsal elleni... :)

Az olvasásról annyit, hogy elolvastam Elisabeth Gaskell: Észak és Dél című regényét, és most még kölcsönbe kaptam a Philis cműt is, meg még egy másik regényt Luisa May Alcott: A nyolc unokatestvér címmel. Az Észak és Dél tetszett, aztán közben a filmet is megnéztem, az is tetszett, de azért a könyv csak jobb. Amit még kölcsönkértem Lidától az a Polcz Alaine: Főzzünk örömmel cmű könyve, amibe már beleolvastam Ildinél, de azért még egy csomo mindent elolvasnák belőle, sőt szeretném be is szerezni a könyvet, mert szupernek látom.

Aztán azt se írtam, hogy nemrég voltunk Zilahon is, és olyan jól esett, egyszerűen csak otthon lenni, a család egy részével találkozni, beszélgetni, a gyüliben régi kedves ismerőseimmel, testvéreimmel, barátokkal találkozni, sajnos nagyon rövid időre. Na de megyünk mi még. És azért összegyűl a sok kevés kis idő.

Aztán meg várom már nagyon a tavaszt, legyen meleg, napsütés, mosolygós napok legyenek.
Na jó, még jelentkezem, talán majd gyakrabban, de azért nem igérek semmit, még magamnak sem.

2009. december 22., kedd

A karácsonyfánk


Már advent második vasárnapjára fel volt díszítve. :) Így legalább élvezhettük, még itthon vagyunk, hiszen karácsonyra úgysem leszünk itthon. Ha az Úr is úgy akarja, és megtart, akkor a karácsonyt Sülysápon töltjük Ildikóval és Zsolttal. :) Holnap reggel indulunk, úgyhogy valószínüleg csak miután hazajöttünk fogok még jelentkezni.
Kívánok mindannyiunknak Áldott Békés Karácsonyt, és azt, hogy igazán Azt ünnepeljük Akiről ez az ünnep szól. Hadd legyen ott Jézus velünk ezen az ünnepen.

2009. augusztus 3., hétfő

Zilahon

Egy hetet Zilahon töltöttem, és bár sok volt a munka, jól telt. Végülis éppen azért mentem, hogy dolgozzak.
Anyumat megműtötték, és így én ott töltöttem egy hetet, hogy segíthessek neki, és kíméljem a munkától. Az operációjával nincs is baj, csak a lábán a visszerekkel, a térde alatt két visszér tojásnagyságúra nőtt, és megkeményedett, az operáció során. Na de a gyogyszerek segítségével, javul.
Zsúfolt hétvégével kezdődött a zilahi nyaralásom. Csongi elvitt kocsival, aztán hazajött és majd másik hétvégén utánam jött. Jó dolgom volt, ugye? Útközben arrafele, Olgiékhoz is benéztünk, és megcsodáltam a szép pociját (szeptember közepén kell szűljön), aztán miután mi megérkeztünk, félórára rá, Olga nénjéék is megérkeztek, és Tündét is hozták magukkal. Jöttek beteglátogatni. :) Később még érkeztek beteglátogatók.
Aztán Vasárnap reggel Anikó meg Atti is megjöttek Bagosról, és velünk töltötték a vasárnapot.
Hétfőn orvosnál jártunk a mamival, meg főztünk, sütöttünk, takarítottunk. Folytattuk kedden, meg szerdán. Gofrit is sütöttünk párszor, tudniillik a Balatonon vettünk gofrisütőt, és Zilahra is elvittem, hogy a mamiéknak is süssek gofrit, és míg ott voltunk négyszer sütöttem vele gofrit, kétszer édeset, kétszer sósat. :) Mindenkinek ízlett. :)
Aztán csütörtökön megjöttek Ildiék, estefele kimentünk velük Krasznára mamáékat meglátogatni, vittük persze a mamit is levegőzni. :) Krasznán aztán még atmentünk kicsit Melihez a céghez, neki is kerekedik jól a pocakja, ő október elejére várja a babát, :) meg Ildust is meglátogattuk, én még egy kicsit homokoztam is a kis Sárával.
Pénteken reggelizés és gofri sütés után elindultunk Bagosra. A mamit elvittük Anikóékhoz, hogy pihenjen a friss levegőn, mi pedig fürödtünk egyet Magdival meg Mártával. Aztán délután Aniéknál szétnéztünk, meg töltött paprikát ettünk, finomat :) Ancsika, köszi a szeretetteljes meghívást és fogadást.
Este még a városba is kimentünk Ildiékkel, városnapok voltak, és vásár volt a főutcán. Ott vettük meg maminak a római tálat is, közeledő szülinapja alkalmából. :)
Szombaton reggel elmentek Ildiék, és délután megjött az én kedvesem. :) Ja és szombaton este szép tüzijáték volt, ami az ablakból is jól látható volt. :)
Aztán vasárnap már indulás is haza.
Hamar eltelt a hét de jó volt, és ami nagyon jó volt, hogy sokat beszélgettünk a mamival, sokat mesélt arról, hogy milyenek voltunk mikor kicsik voltunk, meg hogy ő hogy élte meg a fiatal házas éveit. :) Köszike, mamikám. :)
Ja és képeket ne kérjetek. Elvittem a gépet magammal, de elfelejtettem használni, azaz túl jól telt, nem volt idő a fényképezésre. :)

Na és ma már itthon. :) Jó volt otthon lenni, de jó itthon is. :)

2009. július 24., péntek

A nyaralásról képekben 3

No és akkor a nyaralás végéről még egy kicsit.
Ausztriából elindultunk Budapest mellé, Dunakeszire. Megvallom itt nem sok kép készűlt, de van egy pár azért.
Szóval szombaton délután megérkeztünk a viharverte Budapest utcáira, egy nagyon hosszú utazás után. Hosszú, mert két dugó miatt két orát elveszítettünk. No de a vihar elkerűlt minket, hála Istennek.
Dunakeszin Juhász rezidencia várt minket. :) Vacsora időre megérkeztünk, aztán jót beszélgettünk, és aztán jót pihentünk éjszaka. Vasárnap délelőtt résztvettünk az újpesti baptista gyüli istentiszteletén, délután pedig egy jó pihenés után elmentünk sétálni.
Dunakeszit szerettük voltna felfedezni, és sikerűlt is. Elmentünk a kis reptérre, ahol azelőtt nap a baleset történt, aztán a parkban megpihentünk, majd egy jót sétáltunk és megnéztük a város érdekességeit.
Aztán hétfőn atkocsikáztunk Ildiékhez, Sűlysápra, ott jót beszélgettünk, majd ebéd után visszaindultunk Dunakeszire, közben bevásároltunk az Auchan bevásárlóközpontban, és hírtelen már el is jött az este.



Kedden reggel pedig már hazaindultunk.
És itt vége a nyaralásnak.




A nyaralásról képekben 2

Szóval hétfőn elindultunk Ausztriába.
Az út szép, de fárasztó. A táj, amennyi látható az autópályáról, csodálatos, és kötelező jellemzője a nagyon sok alagút, rövidek és hosszúak felváltva.


Uticélunk: Spital, A Varga rezidencia. :) Szép helyen laknak, nagy ház, el lehet benne tévedni, de aztán végűl meg is lehet szokni. Szép udvar, a Lisa partján, fenyőfákkal és felállitott medencével, no és jakuzzival. Szóval locsiztunk, napoztunk, engedtünk a jakuzzi nyújtotta kellemes maszírozásnak, és persze sokat pihentünk, sokat sétáltunk a városban, és persze vásároltunk is ezt, azt. :)


Egy délelőtt elsétáltunk egy gyalogösvényen a közelben levő Seebodenbe, a tópartra. Jót tett a séta az erdő sűrűjében kiépített gyalogúton, és persze én jót málnáztam is, meg találtam pár szem szamócát is.


Eddig Sára vendégszeretetét élveztük, aztán csütörtökön hazaérkezett József is két lányukkal, Eshterrel és Lydiával, és persze Carmennel, a család kutyájával.


Pénteken reggel Józseffel elmentünk egy másik tóhoz kajakozni, azaz canadianozni. Spitaltól kb 30 km-re a hegyekben van egy gleccser tó: Weisensee. Ide mentünk el. Magunkkal vittüt Carment is. :) A srácok felpakolták a kocsi tetejére a kenut, aztán odakocsikáztunk, lepakoltak a kenut,

beleultunk, ateveztünk a túlsó partra, ott napoztunk egyet és hintáztunk,


aztán áteveztünk a szemben levő partra kicsit srégen, és ott fürödtünk a sekély vízben, vagyis a srácok fürodtek, én csak lubickoltam meg napoztam.


Innen, visszacsónakáztunk a kocsihoz és a vendéglőben ettünk egy jót. Itt rántott hal filét ettem krumplisalátával. Nyami, nyam, nagyon finom volt. :) Ja és levesnek ettünk borjúhúslevest frittateval, a fritatte sós palacsinta csíkokra vágva. Ez volt a levesbetét.
No és akkor delutánra vissza is értünk Spitalba, és ott még lubickoltunk egyet, én kihasználtam még egy kicsit a jacuzzyt.

Szombat reggel pedig egy jó nagy éjszakai esőzés után, a pityergő esőben továbbindultunk következő állomásunkhoz.