A KÉK (Kapcsolatra Épülő Következetes) nevelésről

olvasgattam, és még fogok, mert csak egy iciri piciri részét olvastam el Brouwer Pálhegy Krisztinna weboldaláról. Sok témát kifejt és ír a Charlotte Mason nevelási elméletről is, ami megint nagyon érdekesnek tűnik, motiválásról, fegyelmezésről, fenyítésről, bűntetésről, de ír a kamaszokról is, sőt a nőiességről is. Majd még beszámolok az olvasottakról.

Ovi

Igyekszem az óvodában, hogy minőségi időt töltsek egyenként mindegyik gyerekkel. Nem mindig könnyű. 15, esetleg húsz gyerekkel úgy tölteni, hogy mindegyikre jusson személyesen is időm nem könnyű.
Szeretném, hogy jól fejlesztett, tág ismeretekkel rendelkező, kedves, barátságos, bármilyen helyzetben helytálló, társaságban is szépen viselkedő, kreativ, ötletes, az életre felkészített gyerekeket adhatnák ki a kezem közül. Összevont csoportban kész taktika, sőt Istentől jövő bölcsességre van szűkségem, hogy úgy beosszam az időt, hogy mindenre jusson idő, és hogy a játékra sok idő jusson, mert ez a legfontosabb.
Állandóan agyalok, taktikázok, hogy ez sikerűljön.
Előszőr is, a megfigyelési naplóba minden gyerenek külön lapot szentelek, leírom észrevételeimet, megjegyzéseimet, azt, hogy mire kell nagyobb hagsúlyt fektessek.
A megfigyelési naplóba csoportos bejegyzést is írok, megjegyzem ki mit és kivel szokott játszani, melyek a visszatérő konfliktusok, problémák, amelyek több figyelmet igényelnek.
Aztán, igyekszem praktikus, gyakorlati tevékenységeket szervezni, sok mozgást, levegőzést beiktatni a programunkba.
Törekszek arra, hogy reggelente minden gyerekkel szóba álljak, kedves szavakkal fogadjam, megkérdezzem hogy van. Napközben is aztán magamhoz hívom őket, szabad perceikben, elbeszélgetünk, ha akár egy percig is, de ami fontos, a személyes kapcsolat.
A másik, hogy igyekszem bekapcsolódni a játékukba. Nálunk szokás, hogy pontot osztunk: zöld szivecskét annak aki szorgalmas, résztvesz a rendrakásban, piros pontot a tevékenységekre, feladatvégzésre, napocskát a kitűnő, kiemelkedő teljesítményre. A szivecske aztán elszakad, vagy meg se kapják, ha verekednek, csúfolkodnak, stb. A szülők tudják, hogy ha nincs szivecske, az nem jelent jót, rosszcsont lehetett a kisgyerek, és akkor rákérdeznek. A pontokat biztostűvel a szívük fölé szoktuk tűzni. Egy délelőtt kell idő a pontok megírására, ha feladatlapon dolgoztunk, akkor azokat is át kell nézni, keltezést írni, mosolygót ráírni, ha rendben van, a hibákat a gyerekekkel kijavítani, stb. E mellett kell maradjon idő arra is, hogy közben leüljek játszani. A választott tevékenységekhez igyeksze beírni olyan fejlesztő játékokat, tevékenységeket, amelyek témához is találnak, vagy kapcsolódnak tevékenységekhez, matekhez, nyelvi fejlesztésre. Az az érzésem volt a tavalyi tanév végén, hogy nem játszodtunk eleget társasjátékot, ezért elhatázroztam erre nagyobb hangsúlyt fektetek az idén. Veszem sorba a társasjátékokat és, játszom őket egy csapattal, hogy aztan ők is szívesen játszhassák. Elég egyszer, kétszer eljátszani velük, megtanulni a szabályokat, aztán ők is szívesen előveszik óvó nélkül is. Most például lépegetős játékokat játszok velük.
Sokat játszanak együtt a gyerekeke, kicsik nagyok, sokat szerepjátékoznak, a fiúk sokat építenek. Persze mindig akadnak veszekedők, játékból kizártak. Igyekszem rávezetni őket, hogy próbálják megoldani segítség nélkűl, szépen a problémákat, kössenek kompromisszumokat, egyezenek meg, játszanak felváltva együegy játékkal. A nagyok tanulják bevonni a kicsiket is a játékukba, ilyenkor emlékeztetem őket, milyen volt, mikor ők voltak kicsik, és ne feljtsék, hogy ami nekik nem esik jól, másnak sem esne jól. A másik, hogy le kell üljenek megbeszéljék a problémát és kompromisszumot találjanak, s csak akkor folytathatják a játékot, mert senkinek se jó, ha egész nap csak veszekedést hallunk. Remélem mostmár nem fogja azt kérdezni bence, hogy óvó mikor lesz időd már velünk is játszani, ne mindig csak dolgozzál.

Szóval nem gyerekjáték az óvónéniskedés, hanem egy életforma, művészet,  éppen ezért igyekszem minden napot egyenként felkarolni, és az apró örömöket, sikereket, mosolyokat, öleléseket, kibéküléseket, nehéz perceket is tárt karokkal fogadni, hálát adni értük, és ott lenni a gyerekeknek, ha szűkségük van rám. Bevallom, nem mindig megy, és nem vagyok megelégedve magammal mindig, de vannak jó napok is, amikor sikerrel veszek minden akadályt, és azok a napok adnak erőt, reménységet a többihez, reggelente pedig igyekszem eleve jókedvvel kezdeni a napot.

Mosolygósabb élet

Tanulom meglátni a mindennapi örömöket, meglátni a jót, az áldást a nehezebb pillanatokban is, minden pillanatot megélni, nem csak átsuhanni a világon, minden újabb napot hálával fogadni Atyám kezéből, hisz minden új nap kegyelem. Tanulok mindezekért hálával járulni Isten elé, hálával élni életem. Tanulgatom, hogy reggel első gondolatom az legyen, hogy de jó, újabb napra virradtunk, lássuk vajon milyen áldás, öröm vár rám a mai nap.
Még csak tanulgatom, de már ebben a folyamatban is látom, hogy boldogoabb, mosolygósabb, kedvesebb így az élet, s talán nem csak nekem, hanem így kicsit másnak is. Mert így, hamarabb észreveszem a körülöttem levőket, és tanulok nyitottan járni, hogy észre vehessem, mivel járulhatok hozzá én is kicsit mások napjának szebbé tételéhez.

A múlt nap megnéztem dr. Bagdy Emőke: Pszihofitnesz című előadását, jót nevettem, mosolyogtam rajta, de közben igyekeztem az agyamba is vésni: a legfőbb gondolatom, hogy a mindennapok szokásait alakíthatom úgy, hogy segítsek saját magamnak stresszmentesen élni, odafigyelni az egészségemre, arra, hogy le tudjak csendesedni, a napi ritmusomra. Jó praktikákat mutat be, volt amit hétfőn reggel az ovisaimmal is kipróbáltam, reggeli torna közben, én is felvidultam tőle, de ők is. :)
Ne felejtsem el:  hahotázó kacagás, lendületes mozgásos kocogás, feszűltségből lazítás, észrevétlen kedves, szerető érintés, önzetlen segítségnyújtás (altruizmus). Gyakoroljam ezt, és máris stresszmentesebb, feszültségmentesebb, mosolygósabb és egészségesebb lesz az élet.

Egyszerűen csak annyit

hogy itt vagyok még, nem vesztem el, nem léptem ki a világból.
Igen tudom, rém nem írtam ide, de azért sokminden történt. Hálásan nézek vissza az elmúlt bő félévre, mióta nem írtam.

• Voltam otthon, anyuéknál, férjhez adtuk Bea unokahugicát...
• Istennek hála, a brékuci kisebb bajjal megúszta a balesetet, és Csonginak semmi baja nem lett...
• Volt egy kis közös kirándulás a Parâng hegységbe a hunyadi csapattal, 
• Ildi Nórival és Larával nálunk töltött két hetet
• nem volt olyan sok gyerek az oviban, és úgy érzem, sikerúlt kicsit jobban odafigyelni egyenként a gyerkőcökre
• sok időt tölthettem Júliával, ami nekem áldás volt
• kedves, szeretett emberek között léphettem át az új évbe, imádságos szívvel, a Hargitán
• sikerűlt végig olvasnom egy év alatt a Bibliát, amit úgy halkan elterveztem év elején.

Új év van előttünk, és én elhatároztam, hogy igyekszem napokban gondolkodni, a jelenben, és minden egyes pillanatát értékként, kincsként megélni. Szeretném, ha úgy tudnák visszanézni minden napra, hogy lássam, nem telt el hiába. szeretném Megváltómat minden nap kicsit jobban megismerni, és engedni, hogy ő formáljon képére minden nap, mert azt látom, hogy még annyi hiányosságom van minden területen.

Ha előre nézek, azt látom, hogy sokminden vár rám ebben az évben, és úgy érzem, hogy én erőtlen vagyok ezen dolgokhoz. Tanulnom kell a kettes fokozati vizsgára, és úgy érzem olyan sokat tudok már és mégis olyan keveset, annyit kellene még fejlődjek mint óvónő, mint személy, s azt látom Isten kegyelme nélkűl semmi vagyok, értéktelen.


És akkor hamar néhány kép, teljesség igénye nélkűl...

Nyári kirándulás

Ovis csapatunk, itt éppen mézeskalács készűlt...

Szuper jó szánkózás a Madarasi Hargitán Nórival. :)