Egyszerűen csak annyit

hogy itt vagyok még, nem vesztem el, nem léptem ki a világból.
Igen tudom, rém nem írtam ide, de azért sokminden történt. Hálásan nézek vissza az elmúlt bő félévre, mióta nem írtam.

• Voltam otthon, anyuéknál, férjhez adtuk Bea unokahugicát...
• Istennek hála, a brékuci kisebb bajjal megúszta a balesetet, és Csonginak semmi baja nem lett...
• Volt egy kis közös kirándulás a Parâng hegységbe a hunyadi csapattal, 
• Ildi Nórival és Larával nálunk töltött két hetet
• nem volt olyan sok gyerek az oviban, és úgy érzem, sikerúlt kicsit jobban odafigyelni egyenként a gyerkőcökre
• sok időt tölthettem Júliával, ami nekem áldás volt
• kedves, szeretett emberek között léphettem át az új évbe, imádságos szívvel, a Hargitán
• sikerűlt végig olvasnom egy év alatt a Bibliát, amit úgy halkan elterveztem év elején.

Új év van előttünk, és én elhatároztam, hogy igyekszem napokban gondolkodni, a jelenben, és minden egyes pillanatát értékként, kincsként megélni. Szeretném, ha úgy tudnák visszanézni minden napra, hogy lássam, nem telt el hiába. szeretném Megváltómat minden nap kicsit jobban megismerni, és engedni, hogy ő formáljon képére minden nap, mert azt látom, hogy még annyi hiányosságom van minden területen.

Ha előre nézek, azt látom, hogy sokminden vár rám ebben az évben, és úgy érzem, hogy én erőtlen vagyok ezen dolgokhoz. Tanulnom kell a kettes fokozati vizsgára, és úgy érzem olyan sokat tudok már és mégis olyan keveset, annyit kellene még fejlődjek mint óvónő, mint személy, s azt látom Isten kegyelme nélkűl semmi vagyok, értéktelen.


És akkor hamar néhány kép, teljesség igénye nélkűl...

Nyári kirándulás

Ovis csapatunk, itt éppen mézeskalács készűlt...

Szuper jó szánkózás a Madarasi Hargitán Nórival. :)