Ovi

Igyekszem az óvodában, hogy minőségi időt töltsek egyenként mindegyik gyerekkel. Nem mindig könnyű. 15, esetleg húsz gyerekkel úgy tölteni, hogy mindegyikre jusson személyesen is időm nem könnyű.
Szeretném, hogy jól fejlesztett, tág ismeretekkel rendelkező, kedves, barátságos, bármilyen helyzetben helytálló, társaságban is szépen viselkedő, kreativ, ötletes, az életre felkészített gyerekeket adhatnák ki a kezem közül. Összevont csoportban kész taktika, sőt Istentől jövő bölcsességre van szűkségem, hogy úgy beosszam az időt, hogy mindenre jusson idő, és hogy a játékra sok idő jusson, mert ez a legfontosabb.
Állandóan agyalok, taktikázok, hogy ez sikerűljön.
Előszőr is, a megfigyelési naplóba minden gyerenek külön lapot szentelek, leírom észrevételeimet, megjegyzéseimet, azt, hogy mire kell nagyobb hagsúlyt fektessek.
A megfigyelési naplóba csoportos bejegyzést is írok, megjegyzem ki mit és kivel szokott játszani, melyek a visszatérő konfliktusok, problémák, amelyek több figyelmet igényelnek.
Aztán, igyekszem praktikus, gyakorlati tevékenységeket szervezni, sok mozgást, levegőzést beiktatni a programunkba.
Törekszek arra, hogy reggelente minden gyerekkel szóba álljak, kedves szavakkal fogadjam, megkérdezzem hogy van. Napközben is aztán magamhoz hívom őket, szabad perceikben, elbeszélgetünk, ha akár egy percig is, de ami fontos, a személyes kapcsolat.
A másik, hogy igyekszem bekapcsolódni a játékukba. Nálunk szokás, hogy pontot osztunk: zöld szivecskét annak aki szorgalmas, résztvesz a rendrakásban, piros pontot a tevékenységekre, feladatvégzésre, napocskát a kitűnő, kiemelkedő teljesítményre. A szivecske aztán elszakad, vagy meg se kapják, ha verekednek, csúfolkodnak, stb. A szülők tudják, hogy ha nincs szivecske, az nem jelent jót, rosszcsont lehetett a kisgyerek, és akkor rákérdeznek. A pontokat biztostűvel a szívük fölé szoktuk tűzni. Egy délelőtt kell idő a pontok megírására, ha feladatlapon dolgoztunk, akkor azokat is át kell nézni, keltezést írni, mosolygót ráírni, ha rendben van, a hibákat a gyerekekkel kijavítani, stb. E mellett kell maradjon idő arra is, hogy közben leüljek játszani. A választott tevékenységekhez igyeksze beírni olyan fejlesztő játékokat, tevékenységeket, amelyek témához is találnak, vagy kapcsolódnak tevékenységekhez, matekhez, nyelvi fejlesztésre. Az az érzésem volt a tavalyi tanév végén, hogy nem játszodtunk eleget társasjátékot, ezért elhatázroztam erre nagyobb hangsúlyt fektetek az idén. Veszem sorba a társasjátékokat és, játszom őket egy csapattal, hogy aztan ők is szívesen játszhassák. Elég egyszer, kétszer eljátszani velük, megtanulni a szabályokat, aztán ők is szívesen előveszik óvó nélkül is. Most például lépegetős játékokat játszok velük.
Sokat játszanak együtt a gyerekeke, kicsik nagyok, sokat szerepjátékoznak, a fiúk sokat építenek. Persze mindig akadnak veszekedők, játékból kizártak. Igyekszem rávezetni őket, hogy próbálják megoldani segítség nélkűl, szépen a problémákat, kössenek kompromisszumokat, egyezenek meg, játszanak felváltva együegy játékkal. A nagyok tanulják bevonni a kicsiket is a játékukba, ilyenkor emlékeztetem őket, milyen volt, mikor ők voltak kicsik, és ne feljtsék, hogy ami nekik nem esik jól, másnak sem esne jól. A másik, hogy le kell üljenek megbeszéljék a problémát és kompromisszumot találjanak, s csak akkor folytathatják a játékot, mert senkinek se jó, ha egész nap csak veszekedést hallunk. Remélem mostmár nem fogja azt kérdezni bence, hogy óvó mikor lesz időd már velünk is játszani, ne mindig csak dolgozzál.

Szóval nem gyerekjáték az óvónéniskedés, hanem egy életforma, művészet,  éppen ezért igyekszem minden napot egyenként felkarolni, és az apró örömöket, sikereket, mosolyokat, öleléseket, kibéküléseket, nehéz perceket is tárt karokkal fogadni, hálát adni értük, és ott lenni a gyerekeknek, ha szűkségük van rám. Bevallom, nem mindig megy, és nem vagyok megelégedve magammal mindig, de vannak jó napok is, amikor sikerrel veszek minden akadályt, és azok a napok adnak erőt, reménységet a többihez, reggelente pedig igyekszem eleve jókedvvel kezdeni a napot.