Apró cseprő dolgaimról: Hótaposótúra

2014. február 12., szerda

Hótaposótúra

Immár két éve tervbe vettük, hogy felmegyünk az Eke csapattal a Szárkőre tervezett hótaposótúrára. Tavaly sajnos elmaradt, aztán az idén, szinte nem tudtam elmenni, de a kolleganők és szülők segítségével sikerűlt megszervezni, hogy pénteken ne maradjanak a gyerekek felügyeletlenül. tartottam kicsit tőle, hogy nehéz lesz ez nekem, de nekivágtam. A Zsigória nyeregben parkoltunk, onnan penteken délután felgyalogolotunk a Kuntu meteoállomásra. Kedves fogadtatásban volt részünk, begyújtott csempekályhák, kedves meteós, jól telt el a délután, kellemes társaságban. Hála az Úrnaak, a legjobb szobát fogtuk ki négyen, Dénessel, Kingával és persze Csongimmal egy a lehető lehfüstmentesebb szobában aludtunk.
Szombat reggel nekivágtunk a Szárkő csúcsnak. Nagy szél volt, az első félóra után úgy gondoltam, hogy ezt én nem tudom végig csinálni, de összébbkötöttem a kendőt a kapucnim fölött, hogy ne vigye le a szél, nekidőltem a szélnek, és kapaszkodtam felfele. Csak ritkán történt meg, hogy le kellett guggoljak vagy térdeljek, hogy ne sodorjon le a szél, de kibírható volt, és a kilátás mindent megért. Sejtelmesen kúszott a hóréteg a föld tetején, ahogy fújta a szél. Az utolsó pár száz méter már végtelennk tűnt, de végre odaértünk. Behívtak a Szárkő meteoállomásra, teát főztek nekünk, kicsit megpihentünk, még felmentünk a csúcsra csoportképre, és indultunk vissza. Vártak a meleg szobák, teát, levest főztünk, beszélgettünk, pihengettünk.
Éjszakára megjött az ablakokat, ajtókat rengető, süvítő nagy szél, mint kiderűlt lenn a falvakban 120km/h-ás sebességgel is fújt, és jól megrongálta a háztetőket.
Reggel kellemes napsütéses szélcsendben indultunk le, otthagyva a gyönyörű havas tájat... Várt a sáros, rideg, hétköznapi város. Azért én a szívemben lehoztam azt az ámulatbaejtő csodás világot. Olyan, mintha Isten művészi tehetségét próbálgatta volna, gyönyörű volt.

Nekidőltem a szélnek