2009. február 9., hétfő

Köszönöm szépen

ezt a nagyon szép ajándékot, nyereményt. Nagyon tetszik, és eltaláltad a színkombinációt. Mert nagyon jó. Mégegyszer köszi, Márta :) Szép alapos munka, és nem sérűlt meg az úton. :)

2009. február 6., péntek

Mosolyok

Ma szolgálatos voltam délelőtt az oviban, és már itthon gondolkoztam, hogy mivel töltjük el az időt ma. Legtöbb kolleganő ilyenkor hagyja őket egész nap játszani, felfordítani az egész csoportot, és aztán ebéd előtt hamar összeszedeti velük a játékokat. A héten az volt jó, hogy kevés gyerek jött oviba. Általában, ha vakáció van, jön összesen vagy 20-30-40-50 gyerek oviba. Hát ma 12 gyerek volt. Ennek azért örültem, mert általában nem szeretem a vakációkat, mert nehéz a gyerekeket féken tartani, ilyenkor veszekszenek, mert nem egy összeszokott, összekovácsolódott csoport van együtt, hanem minden csoportból néhány gyerek és ilyenkor fárasztóbbak is. Na és, ha még benn is kell ülni egész nap, akkor aztán még nehezebb.

Na de ma szuper volt. Reggeliig sokat játszodtak,  anélkűl, hogy túlságosan nagy rendetlenséget csináltak volna, aztán elolvastam nekik A kis hableány című mesét, persze románul, aztán mindenki lerajzolta a kedvenc részét, vagy szereplőjét a meséből, és még piros pontot is kaptak. :)
Rajzolás, játszás után, mindenki felöltözött és elmentünk sétáltunk egyet az óvoda környékén, majd játszodtunk egy közös játékot az udvaron, és aztán hagytam őket hintázni, szaladgálni, csúszdázni, palinkázni, sőt én is jót palinkáztam. :)
És ami még ennél is jobb volt, hogy nagyon sok mosolygós gyereket láttam ma az oviban. Kacarásztak, mosolyogtak, örültek a jói dőnek, a napsütésnek, a hóvirágnak, odajöttek hozzám rám mosolyogtak, és aztán mentek tovább játszani. Egyszerűen látszott rajtuk, hogy boldogok. :) És ez persze rám is átragadt. :)
Aztán ebédeltünk, lefektettem őket, és egy jót sétáltam hazáig, és közben még be is vásároltam. 
Jó volt, és szép volt a mai nap. És ma is sütött a nap. :)

2009. február 5., csütörtök

Román posta

Szóljatok hozzá! Vagy mégse...
Kedden megérkezik a postaládámba az értesítő az ajánlott levélről. Elmegyek a postára. Még nincs náluk, úton van. Menjek vissza másik nap. Elmegyek szerdán a levélért, kiveszem, minden rendben. Gondoltam ennyi. De á dehogy. Ma, azaz csütörtökön érkezik egy "reaviz" vagyis újbóli értesítő, hogy ajánlott levelem érkezett. Megkeresem a postahivatal telefonszámát és felhívom őket, mondom miről van szó, elmondom az értesítő számát, és hát ugyanarról az ajánlott levélről szól, amit tegnap már kivettem. Szóval akkor, én kedden elmegyek, nem adják ide, mert, hogy szerdán menjek utána, ők szerdán reggel megint útnak indítanak egy értesítőt, hogy aztán én szerdán így is úgyis átveszem a levelet, és csütörtökön, legyen mit nevessek, ja és legyen mire költsem az RDS perceket. :) Na ennyit a postáról, vagyis a román postáról. :)

Süt a nap :)

és én ennek nagyon örülök. Talán jön a tavasz? Még nem biztos, de ez nekem tetsző idő. Még tanulni is több kedvem van, ha besüt a szobámba a nap. :)
Szép mosolygós napot továbbra is, mindenkinek, aki erre téved. :)

2009. február 3., kedd

VaKáCiÓ

van és túl hamar telik az idő.
Mert ugye, hogy már kedd, van, és még csak a tegnap volt hétfő. 
A tegnap délután voltam oviban, és még megyek pénteken is. Azonkivűl tanulok, és tanulok, és tanulok, most éppen szociálpszihológiát, ami még tetszik is :) , és olvasok, és sütök főzök, és persze ma a postán is voltam. És persze ez nem a legegyszerűbb. Ma ajánlott levelet vártam anyumtól, és direkt vigyáztam, ne menjek el sehova, hogy ne mondja a postás, hogy nem voltam itthon. Errefel, a postás be se kopogott, se nem csengetett, hanem csak hagyott egy lapot, hogy kell menni az ajánlott levélért a postára. Persze gondoltam, ha lapot hagyott csak, azt jelenti nincs nála a levél, azért nem hozta be. Elmegyek a postára, várok 10 percet míg sorra kerülök, hogy aztán kiderűljön, hogy a levelem még a postásnál van, és csak holnap vehetem át a postáról. Ennyit a romániai postaszolgáltatásról.
No de holnap meglesz a várva vért levél, mert persze már rég várom ezt a levelet. :) 
No és szép estét.  :)

Ja a kép... nagyon régi kép már... mi még alig alig ismerkedtünk, és ha jól emlékszem, itt Adrian Plass könyvet olvastunk együtt, közösen. :)



2009. január 29., csütörtök

Viktor baut eine Brücke

Ezt a könyvet az egyik apuka hozta nekem,mert ugyebár én németet is tanítok a gyerkőcöknek. No hát én nagyon élveztem a könyvet, és ígyhát veletek is megosztom, és szpeciálisan Mártának dedikálom a német tanulás érdekében.  :)














2009. január 27., kedd

Az élet szép :)


Semenic hegyen...

voltunk szánkózni és sétálni, a csúcsra is felmásztunk, és szuper volt. Ez volt az a hétvége, amikor nem volt vizsgám, a többi hétvégén, egy kivételével vizsgázok. :)
Jó volt együtt pihenni, mászkálni, kikapcsolódni és havat látni :)

Amúgy végig ködös idő volt ott fenn. :)


Ketten a sziklák tetején. :)

A jókedv megvolt :)

Ilyen nagy hó is volt. :)
És ilyen szép áfonya bokrok, amikről a nyáron áfonyát ettem. :)

Ez fenn a csúcson készült, kb 1400 méter magasságban.

Ami érdekes volt, hogy végig az úton esős idő volt és ott fenn gyönyörű (olvadásnak indult) hó volt. :)

2009. január 15., csütörtök

Könyvekről

A tavalyi évben is sokat olvastam, persye tudtam volna még többet, no de Bea arra kért meg, hogy számoljak be 5 tavaly olvasott könyvről.
Már egy hete igyekszek beszámolni, de persze köyben már tanulok is a vizsgákra, és ovizok, és egyebek. No de most félretettem kicsit a tanulast és akkor leírom.
A tavaly nyáron, amint emlékeztek, vigyáztam Áronra. Ekkor kaptam kölcsön, elolvasásra több könyvet is, ezek közül a legjobban tetszett Dallos Sándor: A nap szerelmese és Aranyecset című két regénye, Munkácsy Mihály életregényei.
Aztán anyukánál a polcon akadtam rá Margaret Mitchell:Elfújta a szél című regényére, amit aztán a napokban filmben is megnéztem.
Annakidjén elolvastam a Büszkeség és Balítéletet vagy kétszer, aztán a tavaly megvettem Jane Austen öt kötetét és mindet elolvastam: Értelem és érzelem, Büszkeség és balítélet, Meggyőző érvek, A klastrom titka és Emma című regényeit.
Janikovszky Évát megkedveltem már a könyvcímei alapján is, aztán megrendeltem a Már óvodás vagyok című könyvét, és megkedveltem én is és a gyerekek is. :) Még fogok beszerezni néhányat belőle, meg persze más gyerekkönyvet is, nemcsak a gyerekek miatt, hanem magam miatt is, mert nagyon szeretem a meséket, a történeteket.
Aztán tavaly decemberben olvastam Szabó Magda Abigél című művét, amiről már sokat hallottam, de még nem olvastam. Arra emlékeztem, hogy Sziget-Kék-et meg Bárányboldizsárt nagyon szerettem kilencedikes koromban, de az Abigél is nagyon tetszett, és az idén még elolvasok pár Szabó Magda művet, ha lehetőségem lesz rá.
No és igy megvan az 5 könyv, vagy könyvsorozat.
Most is szoktam olvasgatni este az ágyban egy egy keveset. Még karácsonyra kaptam Magyarországon és nagyon megszerettem már első beleolvasásra: Frittmann Lászlóné: Virágos katedrám (Történetek egy hívő tanítónő életéből). Magdi néni a háborús gyerekkoráról és a későbbi tanítői élményeiről számol be. Engem nagyon megfogott az élethez való derűs hozzáállása. :)
Na és akkor ennyit most a könyvekről, mert gondolom, arról nem akartok hallani, hogy mit tanulok. 
Igyekszem gyakrabban írni, olvasni, főleg mert hiányoztok nekem. 

2009. január 2., péntek

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Ma érkeztünk újból haza, most Hunyadról, mert ott léptünk át 2009-be. Jó kis csapattal szilvesztereztünk, jólesett, és jóléreztem magam ott. 
Aztán most új év kezdődött el, még nem fogtam fel teljesen ezt, de kezdem megszokni, és lassan lassan felocsudok, és közben gondolkozok, és lassan nekifogok tanulni a vizsgákra, és készülök az ovira, mert az élet megy tovább, nem áll egy helyben. Kijutott a pihenésből is, a jókedvből is, az olvasásból is, a filmezésből is, a beszélgetésekből is erre a vakációra, és még lesz pihenés, aztán új erővel, az Úrral megyek tovább.