2009. október 31., szombat

Babalátogatóban

Pénteken reggel indultunk, 23ikán, Zilahra. Persze a babalátogatások is előre be voltak tervezve. Mikor megérkeztünk Olgiékhoz a kicsi Márk még aludt. :) Úgyhogy beszélgethettünk egy kicsit Olgival.
Olgi nem akarta elhinni, hogy én készítettem a diszt.


Itt már felkelés és szopizás után, bökiztetés.

Persze én is kivettem belőle a részem, sőt még tisztába is tettem. Sajnos hamar eltelt az idő és tovább kellett mennünk.


Onnan egyenesen Meliékhez mentünk, Vera babát meglátogatni, Krasznán. Sajnos nem készűlt csak ez a kép, túl jól éreztük magunkat. Meg az őlemben aludt egy adagot a kis Vera, aztán később meg hannah foglalt le miket nagyon, féleg a Csongi hátát, csúszda gyanánt.


Mendkettő nagyon édes baba, és az anyukák is jól érzik magukat. Kár, hogy az apukákkal nem volt alkalmunk találkozni.

2009. október 28., szerda

Annyi mindenről be kellene számoljak

Például itt van a kézimunka. Egy hete, pénteken, vagyis nem is egy hete, és nem is éppen kettő, újból elkezdődott a kézimunka kör a Vox Domini gyülinél. Őszi faldíszt készítettünk. Én ezt ajándékba készÍtettem, Olginak. Náluk is voltunk látogatóba az elmúlt hétvégén. Azt szeretem ezekben a kézimunkakörökben, hogy jó ötletekkel kevés és olcsó anyaggal, amit kevés pénzért rendelkezésünkre bocsátanak, szakmai tanácsokkal ellátva, szép, aranyos, esztétikus dolgokat lehet készteni.


2009. október 11., vasárnap

Márk és Vera

Ők a Bódis család két legújabb tagja: a második és a harmadik dédunoka.
Bódis... mert tudniillik félig én is Bódis vagyok, félig Elekes és egészen Bereczki. :)
Kaptam még képeket, frissebb képeket a kis aranyosakról. Olyan édesek, és olyan hamar nőnek. :)

Az első képen ott van az első dédunoka és a harmadik is, mindkettő lány: Hannah-Bella és Vera, szüleikkel, Csabával és Melindával. Ők a Kocsis család.

Kocsis Vera


A második Bódis dédunoka, Márk, szüleivel, Wilyvel és Olgival. Ők a Szekeres család.


Szekeres Márk

Aranyos két család. :) Atyánk gazdag áldását kívánom életükre!!
Várom már, hogy találkozzak velük.

És persze azt is várom, hogy majd én is anyuka legyek.

2009. október 5., hétfő

Vera

Magdi ma este küldött nekem képeket, ahogy megígérte, a kis Verácskáról. :) Már otthon van az édes kis baba. És olyan aranyos. Isten áldja őt gazdagon!

Kedvencem ez az első, ahol Hannah van a kis hugicájával. :)


Itt Meli és Vera


Alszik a kis csöpség.



2009. október 4., vasárnap

Még nem írtam meg, hogy

szeptember 29-ikén hajnalban a családban született még egy kislány. Unokatestvérem, Melinda második kislánya, Vera jött a világra, sietve. :) Képem még nincs róla, de azt tudom, hogy jól van, egészséges, és Meli is, és a szülés is könnyü volt és rövid, és abban is biztos vagyok, hogy Hannah is már nagyon várta a hugicáját. Magdi képet is igért nekem, úgyhogy remélem, hamarosan lesz. Aztán október végefele megyünk Zilahra és útban meglátogatjuk Márk babát is, és reményeim szerint meglátogatjuk Krasznán Vera babáékat is. Már nagyon várom, hogy karjaimban tarthassam őket. No és reményeim szerint végre élőben láthatom Abigélt is.
Addig is itt egy kép Olgiról és Márkról, mikor még a kórházban voltak. :) Ja, Olgival is beszéltem, jól vannak, és Márk is ügyesen nővöget. :) A telefonban a hangját is hallottam, olyan édes, kedves a hangja, és úgy élveztem, ahogy Olgi nyúgtatta, mikor álmából felébredt, egy kis hasgörccsel.
Az Úr áldja meg ezeket az apró csöpségeket, hogy majd ha felnőnek szerető gyermekei lehessenek. :)

Itt a Szekeres család... :)



Itt Olgi és Márk :)


2009. szeptember 25., péntek

Az én kis óvodásaim

Ígértem nektek képeket. :) Amúgy a picassara is feltettem őket, ott még lehet bámészkodni.


2009. szeptember 24., csütörtök

A f'áradtság küszöbén...

Már közel állok hozzá, és mintha kicsit meg is fáztam volna, éppen ezért is főztem ma jó forró menta teát. :)
Lassan két hete, hogy megkezdődött az óvoda. Voltak könnyebb és nehezebb napjaink is. Eltelik a két hét szoktatási hét és lassan az újak is beszoknak. Aranyos kis csapatunk van. :) A régiek is sokat nőttek, az újak pedig aranyos, kedves gyerekek. Aminek örülök, hogy a szülők érdeléődnek, segítőkészek, a visszajelzések pozitívak.
Így visszatekintve eddig talán ez volt a legjobb, legszebb ovikezdés. Igaz, hogy mi is ráhúztunk Kingával, mert két hétig mind a ketten benn voltunk délelőtt, de így zökkenőmentes lett a beszoktatás, és közben sikerült a gyerekeket is felmérni, sőt voltunk párszor már sétálni is a parkban, meg az udvaron is sokat játszodtunk.
Plusz munka a papírmunka, ami nem a kedvencem, de meg kell csinálni, és végre ott tartunk, hogy úgy csinálhatjuk, hogy praktikus legyen számunkra, könnyen áttekinthető. Például magyarul írjuk a tervezést, amit eddig románul kellet.
Remélem, hogy továbbra is ilyen jó lesz ez az év. :)
Nagy a felelősség, hisz ezek a gyermekek Isten ajándékai, és mindegyik egy külön kincs. Istentől kérem éppen ezért a bölcsességet, a szeretetet, a türelmet a munkám jó végzéséhez. Szeretném ha békességben és szeretetben telne el ez az év, úgy a kollegákkal, mint a szülőkkel és gyerekekkel.
Persze majd képet is rakok fel, csak most a kis laptopnal vagyok, és meg a fotogépről is kell feltegyek kepeket a gépre, de hamarosan állom a szavam.

2009. szeptember 13., vasárnap

Az új édesanya

Ma egy éve, hogy örök hűséget fogadtak egymásnak: Wily és Olgi.
A tegnap este pedig
11 után megszületett az én Olgi "hugicám" Szekeres Márkja. Úgy örülök nekik. :) Van unokaöcsikém. :) Persze képet még nem láttam, de várom, meg a részleteket is. :)

2009. szeptember 6., vasárnap

Lea Salonga

Most akadtam rá, és nagyon tetszik ahogy énekel, például a saját esküvőjén.
Még sok más video van róla a you Tube weboldalon.. :) Hány háttér ember van, akikről én nem is tudtam. Például rajzfilmekben is énekel... A Miss Saigon musical főszerepjében lett híres.

2009. augusztus 26., szerda

3 szép év

telt el kedvesem oldalán. 3 éve ilyenkor már férj és feleségként ültünk egymás mellett az ünnepi vacsorán.
A Kolossé 3:14.-gyel indultunk e közös útra: "Mindezek fölénpedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhiva az egy testben."
No és igen, még mindig azt mondom, hogy a házasélet jó és szép. Hála mindenért szerető Istenünknek.
És közben a ki herceg jut eszembe. Csongi papirra vetett jó néhány sort belóle, levélben küldte el nekem, pedig inkább szeret gépen írni. :) Aztán a mennyegzőn Anikó, Olgi és Levi A kis hercegből olvastak fel nekünk idézeteket. Örültünk neki.
Csongi az én megszelídített rózsám, én pedig az övé. :)

"Akkor jelent meg a róka.

- Jó napot! - mondta a róka.

- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.

- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.

- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...

- Én vagyok a róka - mondta a róka.

- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...

- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.

- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"? ...

- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

- Kapcsolatokat teremteni?

- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...

- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...

- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.

A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

- Egy másik bolygón?

- Igen.

- Vannak azon a bolygón vadászok?

- Nincsenek.

- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

- Nincsenek.

- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.

- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.

- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

Másnap visszajött a kis herceg.

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.

- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Azzal visszament a rókához.

- Isten veled - mondta.

- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...

- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse."