Az életben vannak apró csodák. Isten ajándékai ezek. Igykekszem őket észrevenni, és néha le is jegyezni.
2010. január 28., csütörtök
Két apuka
Ma trolival jöttem haza. Utánnam felszállt egy apuka, szóba elegyedett egy ismerősével, szintén apuka. Mellettem álltak, így végig hallhattam, és magamban nagyon élveztem, hogy végig a kisgyerekeikről beszélgettek, a betegségekről, alvási szokásokról, meg ilyenek. Annyira de annyira jól mullattam magamban. Még nem láttam két férfit így belemélyedni ilyen témába. :) Az természetes nekem, hogy az anyukák ezt beszélik, de az apukákról nem gondoltam, hogy ennyire...
2010. január 26., kedd
Vizsgaidőszak van,
de azért remélem hamarosan írok ide. Nem igazán van kedvem se meg időm se gép előtt ülni, hisz tanulni is gép előtt tanulok, legtöbbet. Persze hiányoztok, ...no de jövőhéten vakáció van az oviban, s aztán remélem lesz időm itt is bepótolni az olvasni valót, és írnivalót.
Addig is az Úr legyen velünk!
2010. január 4., hétfő
Minden ami kaja
A hosszú ünneplés alkalmával, nagyon sok minden finomat ettünk, sokféle finomat, édeset, húsfélét, zöldséget, leveseket.
Ami nekem nagyon jól esett a rakott kelkáposzta - párolva, darált hús is külön, rétegesen rakva, tojásos tejföl a tetején, és a sütőben megsütve, nyami-nyam; a gyümölcssaláta, amit aztán itthon is már másodjára megismétlek mióta hazajöttünk Ildiéktől, és persze mindig más más, mert az alapanyagok sem mindig pont ugyanazok; :) persze még sok minden finomat ettünk, például előszőr készítettem advent negyedik vasárnapján római tálban sült csirkét. :) Az is finom volt.
Aztán ma már megkezdődött az ovi, és hamarosan a vizsgaidőszak is megkezdődik, és egyre kevesebb időm lesz a konyhában tenni venni. Na de ma jó kedvvel jöttem haza, még ha párszor majdnem majdnem el is csúsztam. És itthon lencse levest főztem, amit szeretek, és most sikerült a legjobban, pedig már párszor készítettem. Mivel nem volt idő a megszületett gondolattól az elkészítés időpontjáig csak pár perc ezért nem áztattam, cska jól átmostam a lencsét, és megfőztem egy kis házi vegettával a kuktában. Közben vörös hagymát egy kis házi vegettával margarinon megpároltam, hozzáadtam az olivaollajjal kikevert apróra vágott petrezselyem zöldet, kakukkfüvet, és fokhagymát, egy kis darált pirospaprikát, egy kis darált paradicsomot, felöntöttem valamennyi vízzel, és jól felfőztem. Eddigre a lencse is megfőtt, picit vártam, hogy kihűljön, és hozzátettem a hagymás keveréket. Leszűrtem, és a vastagját a robotban összeturmixoltam, tettem hozzá már a robotban egy kis főző tejszínt, és hozzáadtam a leveshez.
Mindeközben galuskát is készítettem (az ilyen levesekhez a galuskát szeretjük levesbetétnek) és hozzáadtam a leveshez. Végül tejföllel, citromszelettel tálaltam, kevés metélőhagymával megszórtam, no és díszítésként egy kis kakukkfűvel.
Olyan jól esett. :) Még majd megismétlem.

Amúgy már a csicseriborsót is kipróbáltam, csak kell több receptet keressek hozzá, és most pár kínai kaja receptet is kikerestem, ami tetszett, tudniillik, Csonginak megígértem, hogy majd készítek neki. :)
További szép hetet.
2010. január 1., péntek
Boldog Új Évet!
2009. december 22., kedd
A karácsonyfánk
Kívánok mindannyiunknak Áldott Békés Karácsonyt, és azt, hogy igazán Azt ünnepeljük Akiről ez az ünnep szól. Hadd legyen ott Jézus velünk ezen az ünnepen.
2009. december 21., hétfő
Hóember
Az ovisokkal havazódtunk is egy nap. Lehullott az első hó és szóltam nekik, hogy mindenki jöjjön másnap felszerelkezve kesztyűvel, sállal, sapkával, hócsizmával vagy bakkanccsal, és akkor kimegyünk. Senki nem felejtette el, és ez lett az eredmény: jót szórakoztunk, friss levegőn játszodtunk, és még hóemberkét is építettünk.
Nem írtam le ide, hogy advent harmadik vasarnapja hétvégéjén Zilahon voltunk. Pénteken délután elindultunk sógoromékkal, és vasárnap délután visszaindultunk, és persze meg is érkeztünk. :)
Jó kis hétvége volt, havat is láttunk, anyuval meg Csongival, persze később a papával is a városban járkáltunk, vásárolgattunk, csizmát is kerestem, de még nem találtam meg a megfelelőt. No de lényeg, hogy jól telt az idő. Aztán Ancsiék is megjöttek, szombat délután, este, szóval velük is volt alkalmunk együtt lenni.
Vasárnap délelőtt voltunk gyülibe, persze nem sok mindenkivel találkoztam személyesen, de azért sikerült néhány személlyel beszélgetni a gyüli végén. Aztán ebéd, csomagolás és indulás haza. Élesd felé jöttünk, és havat is láttunk, sőt, meg is álltunk kicsit, és kiszálltunk a kocsiból fenn a tetőn, havat csodálni, megérinteni. :) És persze én egészségesen indultam Zilahra, de megfázva jöttem haza. Ez a megfázás valószínüleg annak tudható be, hogy kiszálltam a kocsiból arrafele menet, pici időre, kabát nélkül. No nem volt jó ötlet, mert 4 napig állandóan tüsszentettem, és csorgott az orrom, sőt vasárnap reggel még lázam is volt. No de kihevertem, kigyógyultam belőle. :) Persze, nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy itthon heverjem ki, szóval két napig betegen jártam oviba, az egyik kislány meg is jegyezte, hogy beteg vagyok, nem kellene oviba jöjjek, hogy a másik óvónéni kellene jöjjön, persze a másik óvónénit is környékezte valami, mert a mandulája már be volt kicsit gyulladva. No de vettem hülésre való teát, meg illóolajat, és gőzölögtettem, inhaláltam, vagy hogy is nevezik azt a folyamatot. És segített.
Az ovinak mostmár vége, a Mikulás is, meg a Télapó is elhozta már minden ajándékát az oviba, tudniillik, most kétszár járt a Mikulás, és háromszor a Télapó és persze egyszersem élőben, mindig csak otthagyta valahol az ajándékokat, no meg a virgácsokat. :) Szerepet nem tartottunk, mert megtiltotta az inspektorátus. Érdekes, sokan mégis tartottak, mint így utóbb kiderült. No de mindegy, majd jövőre.
Pénteken pedig voltam kézimunkán megint, és szépeket készítettünk.
És persze még azt el kell mondanom, hogy karácsonyra nem leszünk itthon, de valahol otthon leszünk. :)
2009. december 6., vasárnap
2009. december 3., csütörtök
Advent
Ó de rég nem írtam ide...
Annyi minden történik mostanában...
No de újra itt vagyok. Mostmár én is adventi hangulatban, karácsonyra készülődve.
Karácsonyi zene, képeslapok előkészítése, ja és ma találtam egy nagyon jó kézimunka oldalt, ahol sok édes, kedves, aranyos, jópofa dolgot lehet találni, relativ könnyen kivitelezhető ötletekkel: http://www.kreativ-kezimunka.com/kezimunka/karacsonyi-kezimunka.html
És itt főleg azokra gondolok, akik szeretnek horgolni, kötni, varrni, stb. Én is rá kellene valahogy hangolódjak. Majd horgolni is megtanulok, talán...
És adventi koszorúm nincs még. :( Utána kell járjak, lássam, hol találok alapanyagot. Csak az hiányzik.
Ja, az Elekes találkozón mindenki kapott egy igekártyát. Én a Zofóniás 3, 17-et kaptam:
"Veled van Istened, az Úr, ő erős és megsegít.
Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. "
Úgy azóta is megmaradt bennem ...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)