2010. június 21., hétfő

7 dolog Istenről, ahogyan én megismertem Őt


Olga nénnye játékra hívott. A feladat hogy leírjam, milyennek ismertem meg Istenemet, úgy, személyesen, az én életemben.

1. Ő már kiskorom óta figyel, vigyáz rám, és gondja van reám, az életemet kezében tartja.
2. Kitartó, hűséges hozzám, még akkor is, amikor én nem (nem adta fel, hogy hozzám szóljon, még meg nem hallottam a hangját és követtem Őt)
3. Gondoskodó Atyám, hiszen sosem szenvedtem hiányt semmiben, amire szűkségem volt. Azt láttam, hogy megsegítette kis családunkat, a nehézségek közepette is, és most is azt látom, és hálás vagyok, hogy mindannyiunkat Ő a tenyerében hordoz. Nagy kegyelem, hogy 5-ön vagyunk testvérek, és mind az Övéi lehetünk.
4.Figyelmes, Szerető, Türelmes velem szemben. Mindig mindent a megfelelő időben rendelt ki.
5. Ő ismer a legjobban, sokszor úgy alakította életemet, ahogy arra nem is számítottam, és visszanézve jó látni, hogy Ő mindig tudta mire van szűkségem.
6. Jó tanár, a próbákon, a küzdelmeken keresztűl, mindenen át Ő tanít a szeretetre, a jóságra mások iránt, a türelemre, arra, hogy az Ő szemével lássak másokat, és még annyi mindenre. Szól hozzám, és tanít arra, hogy egyre tisztábban halljam a hangját.
7. Kikutathatatlan, titokzatos, hatalmas Isten. Bármennyit is megtudok Róla, még mindig csak egy pici töredékét tudom mindannak ami Őt jelképezzi, mindannak, ami Róla szól.

2010. június 15., kedd

Bográcsoztunk

a hétvégén Rudicskán.
Meghívtuk Jutkáékat is.
Sajnos nagy volt a meleg es sok volt a szunnyog, no de lehetett volna még melegebb is, és a szunnyogok is lehettek volna szemtelenebbek is, szóval nem panaszkodom.

Na de attól mi jól éreztük magunkat, elveztünk kint lenni a természetben, ettünk epret, meg cseresznyét, aztán közben a bográcsos is elkészűlt és az is nagyon fincsi volt.



Közben elkezdődött az első vakációs hét. Szeretek benn lenni a házban, mert nálunk a földszinten nekem megfelelő idő van.
Persze a tegnap voltam a városban is, nem azért mert nagyon vágytam ki a melegre, de menni kellett. Na és a villamoson majd megsűltem, hiszen beszorítva sok ember semmi levegő nélkűl, a 33 fokos hőségben, elképzelhetitek. Aztán egy ajtőhoz húzódtam, és ott még néha , ha kinyílott az jtő, beáramlott egy kis friss levegő.
Közben már kedd van, nem is jön hogy elhiggyem. Telnek a napok...
Szép hetet nektek. :) Jó hűsülést az árnyékban, a hűvös szobákban, ki hol talál egy kis hűvös levegőt.

2010. június 12., szombat

Itt a vakáció

és én nagyon örülök neki :)
Ez az utolsó hét nagyon zsúfolt volt az oviban, sokat is voltam benn, volt közben aszfaltrajzverseny, évzáró ünnepély és a tegnap még az itteni állatkertbe is ellátogattunk. Persze nagyon jól zártuk az évet, a gyerekek nagyon élvezték, csak nekünk óvónőknek ez fárasztó, főleg így az utolsó pár napon. :) Na de megérte az ő örömükért. Tettem is fel képeket az ovis picassára.
Aztán akkor kezdődhet megint atanulás, meg kikapcsolódás.
Van dolog elég, de azért mégis lazább a program. :)
S akkor itt van pár kép a hétvégéről.


Az aszfaltrajzverseny után, oklevelet is kaptak a gyerekek. :)



2010. június 5., szombat

Itt a vége fuss el véle

Vége a vizsgaidőszaknak. Hála az Úrnak, a vizsgáim nagyon jól mentek. Tényleg az Úré a dicsőség, hisz nem volt időm olyan sokat tanulni, mint az első két évben. No de sikerűlt.
Még van jülius elején a licensz vizsgám, és ezzel meglennék.
Közben közeledik a tanév vége is. Még egy hét, közben az évvégi előadás, meg persze a rákészülés. No de még csak egy hét. És utánna pihenés, tanulással, licensszel, mennyegzőkkel, rokonlátogatásokkal fűszerezve.
Szóval áldott hétvégét nektek, és persze azután áldott hetet is. :)

És akkor a ma kapott igével zárom a bejegyzést: "Eben Háézer... Mindeddig megsegített bennünket az Úr!" (1Sámuel 7:12)

2010. május 20., csütörtök

Vizsgaidőszak van,

megint... és majdnem az utolsó... vagyis egyelőre... persze van még a licensz vizsga is...
Egy vizsgám volt meg eddig, pénteken, és vasárnap még lesz egy-egy, aztán majd jövőhéten szerdán egy, szombaton és megint vasárnap. És vége.
Amúgy érdkes tantárgyak, és majd ha sok időm lesz, és kedvem még beleolvasok egy két könyvbe.

2010. május 15., szombat

A szó

A szónak nagy ereje van, ezért vigyázzunk mit és hogyan, kinek és mikor mondunk. A szóval rombolni is lehet. Minden szavamat, sőt gondolatomat szűrjem át.

Megjegyzésként nekem.

Bonyolult kapcsolatok, bonyolult...

az élet, és ezt egyre jobban, egyre többször látom. Megfigyelésem, hogy talán mi bonyolítjuk túlságosan a dolgainkat: rohanunk, sietünk, nincs időnk leülni, lazítani, csendben lenni, lenyugodni. Persze ez a kapcsolatainkban is meglátszik.
Ott van példának okáért az óvoda. Mint egy pókháló, úgy keresztezik egymást a kapcsolatok. Véleményem szerint a gyerekekkel a legegyszerűbb a kapcsolat. Ők nem komplikáljék az életet, hanem egyszerűen gondolkoznak, kimondják, amit gondolnak, kimutatják érzéseiket, könnyen leolvashatók. Persze a gyerekekkel is úgy van, hogy bele kel adnod mindent. Nem lehet felszínesen kezelni őket. És a másik, ha valaki nem szívleli őket, azt hamar megérzik. A gyerekek is jól tudnak embereket olvasni, és érdekesen válaszolnak, viszonyulnak dolgokhoz.
A szülőkkel már sokkal nehezebb. Sokfajta szülő van, és nehéz mindegyikkel a megfelelő hangnemet megtalálni. Nem is mindig sikerül. Ezért van szúkségónk sok bölcsességre kapcsolataink kezelésében.
Miért olyan bonyolult a felnőttek világa?
Mindenesetre utóbbi felfedezéseim, megjegyzéseim csak úgy magamnak, főleg az ovival kapcsolatban:
  • az óvoda a gyerekekért van, nem a szülőkért, és nem az ovónőkért
  • minden gyerek külön odafigyelést igényel, nem kell érezzék a különbségtételt, de ne felejtsem el, egy gyerek sem egyforma, más a szeretetigéyük, másként lehet őket fegyelmezni, és ehhez sok bölcsesség kell, és rengeteg munka jár vele
  • szánjak időt meghallgatni a gyereket. Tanítás, nevelés, életre formálás a feladatom
  • vigyek mosolyt az oviba, és jókedvet
  • vegyem komolyan a gyerekeket
  • a szülőket meg kell hallgatni, a megfelelő időben, de nem kell mindent szívre venni. Én igyekezzek mindent Isten szerint és a gyerekek javára tenni, és akkor minden rendben van. Nem kell és nem lehet mindig mindenkinek a kedvében járni. Még ha meg is próbálná az ember, rövid időn belül kikészülne...
  • Vannak hálás szülők, és vannak hálátlan állandóan zúgolódó szülők.
  • Örüljek a pozitív visszajelzéseknek, és a negatív visszajelzéseket használjam ki a hibák kijavítására
Jobb ha megállok.
Nem is tudom miért írtam le, talán csak úgy magamnak. A Sátán mindig mindenütt támad, és próbálja a dolgokat megrontani. Harcolnunk kell ellene. És közben ott van az eszemben, és tanulgatom, hogy életem és mindenem Isten kezében van, minden jóért Istennek jár a hála, és általa minden a javunkra szolgál. Ő tud megfelelő bölcsességet adni problémák rendezésében is, békéltetésben is.

2010. május 13., csütörtök

Csabi és Ile

Mennyegzőn voltunk a hétvégén, többek között. :)
Jó volt velük ünnepelni, érdekes, de szép mennyegző volt, nem voltam még román menyegzőn. Amúgy élveztem, hogy a menyasszony és a vőlegény nagyon jól feltalálták magukat, sokat voltak a színpadon, a mennyasszony zenés csapata énekelt, és ő is gyakran bekapcsolódott, a vőlegény meg kevert közben. A kép ritka pillanat megörökítése volt, hisz olyan keveset láttuk őket az asztaluknál ülni. :)

2010. május 4., kedd

Díjat kaptam

Helgától. Köszönöm szépen, mondjuk nem igazán érdemlelm meg, hisz olyan keveset írok, meg minden.
A díjhoz tartozó szabályok:

1. Meg kell köszönni a díjat, attól akitől kaptam.
2. A logót ki kell tenni a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról.


És akkor röviden... 7 dolgot...
1. Most tanulnom kellene...
2. Meg vagyok fázva, most is éppen be van dugulva a fülem...
3. Nagyon várom már a vakációt, mert elfáradtam...
4. Ma levágattam a hajam...
5. Nem érem utól magam a munkában, állandóan van bepótolni valóm... nem bánnám ha lenne, pár napom csak úgy ráadás... hogy egyenesbe jöjjek...
6. Nem tudom, hogy osszam be az időmet, hogy elég legyen mindenre... mit kell kivágjak a programomból, mi van pluszba...
7. Szeretnék már anyuka lenni...

2010. április 27., kedd

Tízperces


Az Annuska néni blogján láttam a Jázmin tízperces tortáját, aztán, anyummal beszélgettem telefonon, és mondta, hogy tízpercest sütött. Ahogy néztem a két recept nagyjából megeggyezik.
Most már másodjára készítettem el, és képeket is készítettem, éppen várom, hogy kihűljön, hogy felszeletelhessem.

4 tojás, 20 kanál cukor, 10 kanál olaj, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál szalakáli (én egy kevés citromot facsartam rájuk és úgy öntöttem a masszához), 400 ml tej, 28 kanál liszt és 4 kanál íz vagy lekvár. (én most barackot tettem bele).
Jól összekeverjük, mint bármilyen más kavart tésztát. Tepsibe rakjuk és fél órányit sütjük közepes tüzön, nálam 170-180 fok krül.







Persze lehet még tovább kombinálni a süteményt. Például elmúltkor barackízzel és vanilia szósszal ettük. Úgy is nagyon finom. :)